2011. 12. 31. ♥

És megint vége egy évnek, itt vagyunk, az év utolsó napja, és egyre nagyobb a kísértés, hogy átgondoljam ezt az évet. De nem akarom. Rengeteg hibája volt, és tudom, hogy ez nagy részben az én hibám, de már nem érdekel, vége van, le kell zárni és elkezdeni valami újat. Szerintem ebben 2012 is segíteni fog. : ) És ha valami új, akkor valami jó, egy új, vidámabb Detty, aki kicsit szebbé varázsolja a saját életét.. : ) (tiszta szánalmas, hogy minden évben ezt ígérem meg magamnak, csak más szavakkal, aztán mindig elcseszem valahogy x'D) De most tényleg jó lesz : ) Most tényleg hiszek benne, és teszek is érte, hogy jobb legyen.. : ) És tanulni fogok a saját hibáimból. : ) Ez olyan, mint egy... újévi fogadalom lista? Igen, szerintem is.. : ) De tényleg szeretnék tenni valamit.... tudom, hogy eddig másokra fogtam, ha valami rossz történt velem, és panaszkodtam ahelyett, hogy tettem volna ellene... és tudom, hogy ezen változtatni kell, mindent meg is fogok tenni.... : )
Ok, elég az újévi fogadalmakból. Lesz majd helyük a naplómban, és most úgysincs annyi időm, hogy mindet leírjam : )
Elég régen nem írtam már, és nagyon sok fontos dolog kimaradt, például a dec. 21, 22, 24, 25, 27, 28, 29, 30... xDD Kezdjük az elején.
Dec. 21. Nagytakarítás... a szobámban. Az egész napos meló. (Jobb esetben. De rosszabb esetben, mint most, legalább másfél, vagy 2. Esetemben másfél.) Eredeti esetben a nagytakarítás 22.-re esett volna, de azt a napot nem hagyhattam ki egy olyan számomra lényegtelen dolog miatt, mint a NAGYTAKARÍTÁS!!, úgyhogy elkezdtem egy nappal hamarabb, hogy kész legyek : )
Dec. 22. Reggel még takarítás, aztán életem eddigi legjobb 3 órája : ) Röviden - megérte hamarabb kezdeni a takarítást : )
Dec. 24. - Szenteste, ezt szerintem nem kell magyaráznom... : ) Itthon volt nagybátyám Pestről, karácsonyfa díszítés, karácsonyi zenék, ajándékozás : ) ♥
Dec. 25. - ajándékozás, meg egy kis családi karácsonyozás a nagyszülőknél. Ami még 7 napra elegendő könyvet jelent, és azt, hogy  megint elkésünk... De szerintem ezen nem lepődik meg senki... :D
Az ezt követő napokban már nem vagyok biztos. Mármint abban, hogy mi melyik nap történt. De jó volt, Narnia 3, meg a szép mondatok.. : )
Amikor Zotya elindul a konyhaasztal felé, de mintha itt lakna, komolyan, azzal, hogy 'hozok sót!' aztán félúton visszafordul... 'hol is van a só?' én meg csak szakadok xDD sose baj, nagyon jó nap volt, meg az is, mikor Mizao-nak kisebb zongoraleckét adtam... nagyon poén volt, főleg az Addams-family-s kis zongoradarabunk.... :DD
És ma.... dec. 31. és ha így haladok, akkor itthon fogok unatkozni ma este.... és ez még így leírva se tetszik... :(
Na mind1, majd lesz valahogy, boldog új évet, majd vmikor éjfél körül még írok :D

2011. 12. 17.

Ez a mai nap... : )
Kis karácsonyi ajándék keresgéléssel kezdődött (igen, sok embernek találtam, de nem árulom el hogy miiit... :DD) aztán egy gofri a centernél... : ) aztán persze jönni haza, készülődni, menni Ágiékhoz, családi buli... áá, rengeteget röhögtünk... megnéztem 1 filmet, tiszta luxus, olyan kiszolgálás volt hogy el se hinnétek... meg se érdemlem... : ) hát, túl gyorsan elmúlt ez a nap... :( ilyen jót még sokat, ha kérhetem... : )
még 5 nap... ♥♥♥

2011. 11. 29. :)

Ma 2. hónapja :)

Egyedül ez a gondolat vidít fel ma, meg az, hogy reggel elolvastam a tegnapi levelezésünket... :) amúgy meg nagyon fáradt vagyok... mázlista Bécike... ok, hogy beteg, de otthon van és alszik... :/ jó neki.. :/ :) És ma töri TZ... igazából ez se vidít fel, annak ellenére, hogy tanultam rá... aludni akarok...

Nem tudom, várjam-e a december 22.-ét... várom, mert alapjában véve biztos jó nap lesz, viszont... nem akarok beszélni az ősökkel... nem hiszem, hogy baj lesz, de egyszerűen... nem tetszik még a gondolat se. Meg az a gondolat se, hogy még a héten beszélnem kell velük, hogy ne szervezzenek semmit arra a napra... :// Na mindegy, ez van... majd túl leszünk rajta, minden rendben lesz, nem lesz semmi gond :) Tudom, hogy te ezt tudod, magamat akarom megnyugtatni... Még mindig sikertelenül... De... Ez van, Sprite... vagy májkrémeskenyér... szóval... ahogy tetszik.. :) De a lényeg ugyan az..

Nem aludtam jól ma... igazából mostanában nem szoktam... lehet, hogy csak nyugtalanít a dec. 22.... nem tudom..

kéne valami, ami megnyugtat... ebben az esetben vattacukor, jó nagy mennyiségben... :))

2011. 11. 27.

Nem értelek. Nem is hiszem el teljesen hogy komolyan gondoltad ezt a 'maradjunk barátok' dolgot. Inkább... 'ne utálj, írj vissza ha rád írok, én meg hadd röhögjek a szenvedéseden' helyzetként látom. Néha. Persze van, amikor úgy látom, hogy tényleg segíteni akarsz... meg van, amikor tudunk normálisan beszélni... de máskor csak... dicsekedsz a boldogságoddal, amire én nem tudok mondani semmit. Örülök neki, hogy boldog vagy, én is az vagyok, csak... bocsika, de nem akarok mindent tudni és nem fogok mindent elmondani. Egy kicsit más lett a helyzet. A boldogságod a te dolgod, az én boldogságom meg az enyém. Ennyi.

2011. 11. 26.

Mit is gondoljak... kinek beszéljek... kinek, és miről... nem tudom. Aranyos tőletek, ha segíteni akartok. (Milyen kár, hogy általában nem akartok segíteni...) Már nem elég az álarcom... már nem tudom megtartani, most már néha nem sikerül 'boldognak látszani'... Egyáltalán, mi az isten az a boldogság? Mondja már meg valaki nekem, de tényleg...

2011. 11. 23.8:00 Info || és 19:23 itthon

Megint info-n. Megint unatkozok.

na, most itthon vagyok. Találtam egy fél oldalt a naplómban, amit leírok ide... nem tudom, mikor írtam, augusztus közepe fele, ahogy tippelek...

"Tudom, hogy mindez az én hibám és hogy minden miattam alakult így. Ezért nem hibáztatok másokat. De nem bánom, hogy így történt, mert megváltozott az életem és ez ráébresztett, hogy nem vagyok egyedül... meg arra is, hogy sokkal kevesebb igazi barátom van, mint gondoltam. És emiatt hálás vagyok magamnak az összes rossz döntésemért.
Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy az érzések ugyan olyanok, mint az emberek. Ha visszafogod, elcsendesíted őket, akkor egy idő után az őrületbe kergetnek, lázadnak. Ugyanúgy kell bánni velük, mint az emberekkel. Szabadjára kell engedni őket, el kell fogadni őket úgy, ahogy vannak. Bele kell törődni, hogy vannak és mindig lesznek, hiába küzdesz velük. És amikor ezt beláttad, akkor fogsz rájönni, hogy ki vagy."

Nem tudom, miért próbálok okosakat írni az életről. Észreveszem ezeket a dolgokat, de egyszerűen... én írok arról, hogy el kell fogadni az érzéseinket, szabadjára kell engedni őket... és közben pont én vagyok az, aki elfojtja őket...

2011. 11. 21.

Megint elolvastam a Jay Asher - 13 okom volt...-ot. Nem tudom, hogy hányszor írtam már le ezt a mondatot ebben a blogban... de fogadni merek, hogy az utána következő mondat mindig az, hogy "Nem kellett volna." Mert így van. Mindig megbánom, mikor elolvasom, és valamiért mégis mindig újra meg újra... Nem értem magam. Még régen, amikor voltak... hogy is fogalmazzam meg szépen... rossz gondolataim, írtam egy levelet a könyv utolsó oldalára. Csak azért mondom, hogy ha véletlenül arra kerülne sor, hogy... szóval csak a biztonság kedvéért... hogy tudjátok, hol keressétek. Ne legyen rá szükség, hogy ebből a pár sorból tudjátok meg a gondolataimat. Viszont azt tudnotok kell, hogy eddig csak azért nem volt alkalmatok olvasni azt a levelet, ami inkább nevezhető búcsúlevélnek, mert félek elveszíteni titeket.
Néha még ennek ellenére is jó ötletnek tűnik követni Hannah Baker példáját - és most nem az öngyilkosságra gondolok, hanem a kazettákra. Néha jó lenne elmondani azoknak, akik bántottak, hogy nekem mégis hogyan esett... hogy én mit éreztem akkor. Persze, biztos más lenne a helyzet, mint a könyvben, tekintve, hogy mikor a szereplők megkapják a kazettákat, velük az érzéseket, a mesélő már halott... Ahogy azokat az embereket, akikről én beszélnék és akiknek szólna ez az egész ismerem, simán visszapofáznának. Akkor is, ha tudnák, hogy néhány szó vagy egy arckifejezés volt az oka az egyik több hónapos depimnek. Hát... igen. Minden esetre, ha egyszer mégis rászánnám magam, ami nem valószínű... remélem, hogy komolyan vesznek majd. Remélem, hogy majd rájönnek, hogy nekem is vannak érzéseim.

2011. 11. 20.

Ezek a nagybátyám fényképei. Szerintem gyönyörűek, és alap, hogy kiállítást érdemelnének. Szerintetek? :)

2011. 11. 19. Még mindig.

Igen, még mindig szarul. Bebizonyítottam a szüleimnek, hogy az, hogy "nem vagyok éhes", nem mindig jelenti azt, hogy "hagyjál már, kockulni akarok". Most például a történet a következő. Nem vagyok éhes, de (miután rám parancsolnak, hogy menjek enni) kimegyek a konyhába. Jó a kaja, nem panaszkodhatnék, de mégis az lett a helyzetből, hogy kihánytam mindent, ami bennem volt. Ami egyenlő a reggelimmel, ami egyenlő kb. 4 (lehet, hogy túlzok) falat kajával. De azért elég rossz érzés volt... Furcsa. Nem vagyok beteg. Nincs lázam... Reggel alig ettem, tegnap meg semmi olyat, amitől szarul lehetnék. De mind1... Végül is mind1. Ez úgyis csak engem érdekel.
Nem is értem, miért írom ezt a blogot. Semmi értelme. Úgyse olvassa senki, ha meg nem olvassa, akkor írhatnám mindezt a naplómba is. De valahogy... jó, hogy ha valakit 1 picit is érdekel az életem, az elolvashatja. tudom, hogy nem sok ilyen ember van, de...

2011. 11. 19.

Reggel 8:12 van. A gép előtt ülök + Comedy Central-t nézek. Kb. fél óra múlva el kell indulnom rajzra... Nincs kedvem, fáradt vagyok és lehet, hogy beteg is, de muszáj lesz. Inkább rajzolgatnék portrét itthon.. már nagyon unom, hogy minden hétvégén 3 órán keresztül ugyanazt kell rajzolgatnunk...

2011. 11. 17.

Sokan azt mondják, ha ismersz valakit, soha nem tudod majd elfelejteni, mert sok időt töltöttél vele, mert már az életed része, akár akarod, akár nem. Én nem így gondolom. Én eleve nem akarok elfelejteni senkit. Én mindenre emlékezni akarok, ami történik velem, minden pillanatra, mert akkor tudom, hogy mi miért történik a jelenemben. Ez így jó. Én egyszerűen csak nem nézek azokra, akik bántottak. Nem hallom, amit mondanak... Eltűnnek. Nem felejtem el őket. Gondolok rájuk néha. Beszélek róluk, de kizárom őket a további életemből. Ez az én döntésem. Ennek néha így kell lennie... azt hiszem. Ez eddig mindig bejött. :) És lehet, hogy némelyeknek tényleg fáj, hogy nem írok vissza, nem veszem észre... de gondoljatok már bele, nem érdemlek meg egy kis távolságot? Aki bánt, azzal nem szívesen állok le dumálgatni a centerben. Ne lepődj meg, ha otthagylak. Nem fogsz meglepődni ugye? Nem hát. Már hozzászoktál. Nem változik semmi.

2011. 11. 15. .. Infón...

Kedd reggel 8:37 van. Fáradt vagyok, és fáj a hátam, a tegnapi tesiórának és a kimaradt úszásnak köszönhetően... de ez van. Csak az vígasztal, hogy a következő óránk fizika, Tündérlalával. Nem mintha annyira szeretném a fizikát, de hátha Tündérlala vidám kedvében lesz...

2011. 11. 02. Unaloom... ://

Sziiiasztok :)) Most unatkozom, de egyébként nagyon vidám vagyok... csak van egy kis (kac-kac =/) hiányérzetem... iiigen, hiányzool... ŁŁ

de annyira jó hogy nem vagyok egyedül... vagyis... nem vagyok annyira egyedül, mint eddig... :DD Mennyivel jobb lenne, ha nem lenne ilyen nagy a távolság...

2011. 10. 18.

Ma van két éve, hogy.. Kitti... Néha szeretem elhitetni magammal, hogy még vigyáz rám, hogy még figyel valahonnan... Hiányzik... Nagyon... és hiába telt el két év, még nem tettem túl magam rajta, és soha nem is fogom... Nem is tudod, Kitti, hányszor gondolkoztam azon, hogy követlek, de azt hiszem, most sikerült értelmet találni az életemnek. Ezt is te intézted így? Nem is tudom, miért írtam ezt le... Te már soha nem olvashatod ezt a blogot...

Nagyon, nagyon hiányzol, Kitti, és visszaforgatnám az időt, ha megtehetném. Te,visszaforgatnád?...

Hiányzol..

2011. 10. 12

Számtechórán ülök, sietek, kb. 6 percem van írni... Elég zűrösek mstanában a dolgok errefelé, /pill gép és teló letiltásban szenvedek, és tényleg szenvedek.. Ne mondja nekem senki, hogy ez semmiség, mert nem az. Nagyon elszomorít. A gépem nem hiányzik annyira, de a telóm... el se tudom nélküle képzelni az életemet, főleg nem most... És a legrosszabb, hogy mindez egy hülye félreértés miatt... De talán megérte, a vasárnap nagyon jó volt, azt hiszem hónapok óta most éreztem először IGAZÁN jól magam... Köszi.. :)) Talán megismételhetnénk majd, valamikor... :))

Ne tudom, meddig nem jutok még géphez... legalább 1 hónapra számítok, de majd igyekszem úgy intézni, hogy kevesebb legyen... mindent megteszek majd...

Azt hiszem, a harcnak vége, mostmár tényleg teljesen értelmetlen, esélytelen, hogy elengednek a Pécsi Müszibe... Sajnálom.. :((

Azt hiszem, egy időre el kell köszönjek, majd írok... ha máskor nem, a legközelebbi számtech órán... Addig még teljes mértékben felmondja majd a szolgálatot az idegrendszerem, de majd megpróbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne... Csak azok miatt, akiket szeretek... Szeretleeek titeket, akkor is, ha most nem nagyon tudunk beszélni... Hiányoztok...

Viszlát, a következő számtech óráig.. :(

2011, 09. 29. Sokadjára felfedeztem egy rossz tulajdonságomat....

Igen, ezt tudom. Tudom, hogy hazug vagyok, tudom, hogy folyamatosan hazudok magamnak, mert félek az igazságtól, és ezt nem szégyellem. Tudom, hogy hazudok azoknak, akiket szeretek, mert nem akarom bántani őket, és azt is tudom, hogy mikor ez kiderül, még nagyobb fájdalmat okoz. De nem tehetek róla. Vagyis de, nagyon is tehetek róla, és nem kérem, hogy ne haragudj. Azt akarom hogy haragudj, hogy mondd el, részletesen és eltúlozva, hogy mennyi fájdalmat okoztam. Azért, mert megérdemlem, hogy visszakapjam. Akkor is, ha csak jót akartam, mert tudtam, már régen tudtam, hogy ez lesz. Szenvedni akarok érte. Azért, mert megbántam. Tudom, hogy rossz. Nekem is rossz. De nyilván ez téged nem vigasztal. Nekem se ér sokat, ha valaki azt mondja, "sajnálom". Mert az estek nagy részében nem igaz. Ezért nem kérem tőled, hogy ennyi hazugság után elhidd. Semmit nem várok tőled.
És ezt nem fogom elmagyarázni, nem fogom elmondani, hogy ez kinek szól. Nem fogom elmondani, hogy most mire gondolok, mert úgyis tudjátok... vagyis, remélem, hogy nem tudjátok. De valószínű. És én nem tudom még egyszer leírni. Megígértem valamit, de hazug vagyok. Félek.
Magamtól félek. Értsétek meg. Ne értsétek meg. Mondj igazat, vagy hazudj. Úgy, ahogy én. Nem vagyok büszke magamra, de megérdemlem.
Félek.

2011. 09. 17. Betegvagyok, teljesen egyedül itthon, unatkozom, ezért úgy döntöttem megosztom veletek életem egy kicsi, de nagyon fontos pontját. (:

Most biztos nem értitek, miről van szó. Vagy kiről. Biztos egy élményt akarok elmesélni, gondoljátok... Igen, tényleg egy élményről van szó... Egy élmény, amit Stephenie Meyer - A burok című könyvének olvasása közben éltem át. Nem mondom, hogy mindenkinek ajánlom a könyvet, mert fogadni merek, hogy sokaknak nem tetszene, mert nem értenék a történetet... Először én se értettem, unalmasnak találtam, túl bonyolultnak, túl részletesnek. Aztán úgy az 50. oldal felé teljesen leragadtam előtte. 517 oldal, ami nekem, a percenként 6 oldalas átlagommal egyáltalán nem sok, de ez a könyv... legalább egy hétig tartott. Mentségemre szóljon, hogy sokkal kisebb betűvel van nyomtatva, mint az átlag :))
De nem ez a lényeg. Leírom, miről szól a könyv, aztán írok egy részletet belőle, a 98. oldalról. Nem fogjátok érteni, de nem is az a cél, hogy megértsétek. És nem fogjátok tudni, mit éreztem, miközben olvastam... De nem az a célom, hogy elmondjam. Csak olvassátok el. Lehet, hogy ti is érezni fogjátok. Bár... nem valószínű.

Szóval, itt a könyv tartalma. Egyáltalán nem mondja el a lényeget, de több a semminél.
"A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és a kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni. Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtöri a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki a kietlen arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek..."

És itt a részlet, Stephenie Meyer - A burok, 98. oldal

"Senki nem vár ránk a fennsíknál, hogy megmentsen minket.
- Meg fogunk halni - mondtam. Meglepődve vettem tudomásul, hogy reszelős hangomban semmi félelem nincsen. Ez is csak egy tény volt, mint a többi. A nap süt. A sivatag száraz. Mi meg fogunk halni.
Igen. Melanie is nyugodt volt. Ezt, a halált könnyebben fogadta el, mint azt, hogy cselekedeteinket az őrület irányította.
- Ez nem zavar téged?
Melanie egy pillanatra elgondolkozott, mielőtt válaszolt volna.
Legalább nem tétlenül halok meg. És én győztem. Nem árultam el őket. Nem bántottam őket. Megtettem, ami tőlem tellett, hogy rájuk találjak. Megpróbáltam megtartani, amit ígértem... Értük halok meg.
Tizenkilenc lépést számoltam még, mielőtt válaszolni tudtam volna. Tizenkilenc csigalassú, hiábavaló lépést a csikorgó homokban.
- Hát én miért halok meg? - tettem fel a kérdést, miközben ismét csípni kezdtek a kiszáradt könnycsatornáim. - Azt hiszem, azért, mert eltévedtem, ugye? Erről van szó?
Harmincnégy csikordulás, mielőtt Melanie megtalálta volna a választ a kérdésemre.
Nem. Gondolta lassan. Szerintem nem. azt hiszem... Izé, azt hiszem, hogy talán azért halsz meg, hogy ember lehessél. Már már mosolyogva gondolta ezt, amikor észrevette a mondat butácska másodjelentését.
Azután a rengeteg bolygó és gazdatest után, amit magad mögött tudhatsz, végre megtaláltad a helyet és a testet, amiért meghalhatsz. Azt hiszem, hazaértél, Vándor."

És most gondolkozz el ezen egy kicsit. Nem kell tudnod a történetet, hogy megértsd a helyzetüket, Melanie-ét, és Vándorét... de tudom, hogy ennek a pár sornak mindenkire van valamilyen kis hatása.... vagy nagy, ez emberfüggő... És ennél a résznél könnyeztem... ((:
Szóval, ennyi... és még egy pár kedvenc idézetem ebből a kivételesen jó könyvből, aztán mára zárom soraimat :))

"Ez a világ kétségkívül minden világok legjobbja és legrosszabbja - itt vannak a legszebb érzékletek, a legkifinomultabb érzelmek... a legaljasabb vágyak, a legsötétebb tettek. Ennek talán így kell lennie. Talán a mélypontok nélkül a csúcsok sem tudnak olyan magasra nőni."

"Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen."

"Ismertem az emberek túlzó kifejezését a szomorúságra - megszakad a szíve. De mindig azt hittem, hogy ez csak egy allegória, hogy a hagyomány értelmében így neveznek valamit, aminek igazából nincs lélektani kapcsolata a valósággal, mint a "vaj van a füle mögött" esetében is. Úgyhogy nem ért váratlanul a mellkasi fájdalom. A hányinger sem, az összeszoruló torok sem, és a szememet égető könnyek sem. De mi ez a feszítő érzés közvetlenül a bordáim alatt?"

"A tények néha olyan kibogozhatatlanul keveredtek össze a fantázia termékeivel, hogy - noha hazugság nem hangzott el - nehéz volt észben tartani, hogy mi a szigorúan vett igazság."

"Boldog és szomorú, mámoros és búskomor, magabiztos és rettegő, szeretett és szerethetetlen, türelmes és haragos, békés és vad, teljes és üres... mindez leszek. Mindent érezni fogok. Minden az enyém lesz."

"Doki gyengéden az arcomra nyomta a rongyot. Mély levegőt vettem, a vastag, rossz szag ellenére. Amint egy újabb levegőt vettem, megint láttam a három csillagot. Nem hívogattak, hanem az utamra engedtek, visszaadtak a fekete univerzumnak, amiben oly sok életen keresztül vándoroltam. Belesodródtam a sötétségbe, és egyre világosabb és világosabb lett. Egyáltalán nem fekete volt, hanem kék. Meleg, tündöklő, ragyogó kék... Minden félelem nélkül sodródtam bele."

"Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű."

Szóval akkor, nem létező olvasóim, mára ennyi is lenne... :) Puszi, további szép napot :))

2011. 09. 15. Az 1. énekórám + ez-az a napomról...

Viszonylag jó nap volt, nem mondom... a legjobb - legrosszabb listáim száma megint bővült egyel... mentségemre szóljon, hogy a legjobb része lényegesen hosszabb.. :D
De az is kiderült, hogy a 175 ok, hogy... listám 4. pontja teljes mértékben igaz, legalábbis eddig mindenki úgy reagált rá, hogy arra következtetek, igaz. Ha valakit érdekel, hogy ez az egész mit jelent MSN, Fb, vagy valamelyik közösségi portál ahol megtalálható vagyok. Vagy telefon. Vagy gyere, és kérdezd meg személyesen. Bárkinek szívesen elmondom.
Annyira jól érzem magam... nem fizikailag, mert náthában szenvedek... (egy is lázat, ha kérhetnék, hogy legalább suliba ne kelljen menni...=// xD) de lelkileg... boldog vagyok. Végre kicsit úgy érzem magam, mint régen, egy kicsit visszakaptam a régi önmagamat. Akkor is örülök neki, ha tudom, hogy mikor holnap náthásan, torokfájósan (esetleg lázasan.. xDD) felébredek, átkozni fogom az életet, de főleg a náthámat, és akkor is ha tudom, hogy a régi önmagamat rögtön holnap, ébredés után újra el fogom veszteni... De most boldog vagyok. És ez a fontos. Nem akarok a jövőre gondolni, még a következő percre se. Boldog vagyok, szerelmes vagyok, és egy kicsit a régi önmagam. Most nincs szükségem semmi másra, bár egy kis egészség jól jönne... :))
És most egy kis mese a napom fénypontjáról... a napom két fénypontjáról... :DD
Az első, az első énekórám. Elég szívás volt, hogy náthásan kellett elmennem, de végül is nem lett belőle semmi baj... A hangomon nem hallatszott.. :) Az óra nagy része légzéstechnikával meg beszédtechnikával ment el, ha jól saccolom az utolsó... 4 percet (?) tölthettem énekléssel.. De nagyon jó volt, tetszett, tanultam valami újat, és ez jó :))
A napom második (de az elsővel egyenrangú) fénypontja, hogy beszélhettem valakivel telefonon, aki nagyon messze van tőlem *könnyesszemek*, de nagyon, nagyon, nagyooon fontos nekem... :)) És annyira jó volt hallani a hangját... a hangodat.. mert tudom, hogy egyszer majd elolvasod ezt... És tudom, hogy mosolyogsz, miközben olvasod.. :)) És ha azt kérdezed, honnan tudom, hát onnan, hogy én is mosolyognék.. :))
És... most azt hiszem yoéjszakát mindenkinek... nagyon szép álmokat, a legszebbeket.. :)) Én megyek is, szunyálok, kigyógyulok a náthámból vagy összeszedek még 1 pici lázat :))
Yoéjt :)
Szeretlek titeket :))

2011. 09. 14.

Most mi van? Miért változott meg minden ennyire, és miért van, hogy jobbat akarok, de minden egyre rosszabb lesz? Döntenem kéne, de a döntések is csak fájdalmat okoznak... és ebben az esetben nem nekem, hanem másnak, de nekem jobban fáj, ha őt látom szenvedni... Nem vagyok képes... De tudom, hogy nem maradhat így, mert ha így marad, valami nem lesz rendben.. Igazából már most sincs rendben. Most két érzés között ingázok. A legboldogabb és a legszomorúbb hangulataim között. Hiányzik a régi életem. Lehetne minden a régi.. vagyis... nem minden, de majdnem minden.... =// Régen még tudtam őszintén nevetni, totál optimista voltam, a lószarban is a pónit kerestem, ahogy az apám mondja. De most... minden jóban meglátom a rosszat, minden jót rossz szemmel nézek, mert tudom, hogy hiába jó most, vége lesz, mert ugye semmi nem tart örökké. És mi értelme elkezdeni, ha a vége úgyse lesz jó??

Hülye gondolatok, amiket ki kéne űznöm a fejemből, de nem megy. Mindenki, aki fontos messze van tőlem, és mindenki, aki miatt rosszul érzem magam, túl közel. Ez nem fair az élettől. És tudom, hogy a menekülés nem oldana meg semmit. Az élet azt várja tőlem, hogy oldjam meg ezt a helyzetet is, hogy éljem túl, hogy tegyem túl magam rajta, de ez nagyon nehéz. Nem tudom, van-e ennyi erőm. De remélem, mert nem akarom, hogy azok, akiket szeretek átéljék azt, amit én éltem át, Kitti miatt. Mert minden nap hiányzik, és tudom, hogy milyen rossz, de néha már olyan erősek a rossz gondolatok, hogy pár pillanatig nem érdekel, mások hogy éreznek.

Szeretlek titeket.

2011. 09. 11. Most az egyszer lehet, hogy igazatok van...

Valahol megint igazatok van, valahol hallgatnom kéne rátok, de nem tudom, ebben az esetben mi a helyes. Miért kéne elveszítenek olyanokat, akik fontosak nekem, olyanokért, akik annyira nem? Akik ugyanúgy részei az életemnek, fontosak, de soha nem lesznek annyira részei mint mások... Akiket el akartok választani tőlem. Egyedül ezért nem értem ezt. És furcsa, hogy érzem, egy kicsit igazatok van, talán nem kéne, hogy az életem részei legyenek. De ez így alakult, és most már szükségem van rájuk. Egyszerűen csak félek... félek az elvesztésüktől. Félek a hiányuktól, az érzésektől, amiket nélkülük nem tudnék legyőzni. Mostanában csak a sírás segít. Persze, tudom, a sírás nem gyengeség.... "Ne szégyelld, ha sírsz, az nem a gyengeség jele, ha az élet iskola, akkor ez az érző ember jegye..." de... mégis rossz érzés, hogy csak így tudom mindezt kiadni magamból. Félek, mert mostanában minden nehezebb, mindent nehezebb megérteni és megoldani. Persze azt is tudom, hogy mindez az én hibám, és ezen csak én tudok változtatni. Na meg azt, hogy ehhez kéne némi akaraterő is... amiből mostanában igen kevés van nekem. Először is le kéne szokni a telón fb-zésről, mert rendesen rászoktam, és ez már lassan beteges... Tudom, mert többen felhívták rá a figyelmemet, és én is észrevettem. Nagyon, nagyon beteges. Na meg, ha valaki TÉNYLEG beszélni akar velem, az nem csak akkor foglalkozik velem, amikor neki éppen van egy kis ideje rám, hanem akkor is, mikor szükségem van rá. Vagyis magyarra fordítva bármikor. És ez célzás volt, csak nem tudom, eltalálta-e a célpontot.
Ezt muszáj volt kiírnom, hiába beszéltem, meg magammal, hogy már jó dolgokat is írok ide... na de itt van tegnapról pár jó dolog, csak hogy ezzel se lehessen baja senkinek - kivittem sétálni a kutyát tegnap. Az jó volt, mert el is fáradtam rendesen... Aztán voltunk anyumékkal a piacon és találtam egy nagyon aranyos terrier kiskutyát... Ugyan szétkarmolta a kezem, és nem hozhattuk haza (szip-szip) de én beleszerettem... ♥ meg aztán sokat aludtam tegnap. 2x a hintaágyon. Olyan kényelmes, hogy az valami hihetetlen, aki nem hiszi el, próbálja ki!
Szóval.... mára azt hiszem, ennyi. Le kéne rendezni az életemet, végre mindent rendbe tenni, de hát mondani könnyű, valamit tenni is kéne... Csak az a gond, hogy semerre nem tudok úgy elindulni, hogy valamit ne hagynék ott a kiindulópontomnál... Hogy valamit, vagy ez esetben valakit ne veszítsek el. De hát lehet, hogy ez így lenne jó...
Majd később. De most mindenképpen fájna, és fájdalomból köszönöm szépen, ennyi elég volt egy életre.... Ahhoz, hogy valami jó legyen, mindenképpen követni kell az élet szabályait?...
Nekem nincsenek szabályaim. Végül is az élet nem ez, amit én művelek magammal. Az életnek arról kéne szólnia, hogy jól érezzem magam, hogy szeressek, ÉLNI kell, nem szenvedni és elzárni magadtól mindenkit. Eddig ezt csináltam, de mostantól majd próbálok változtatni ezen. Tudom, gyenge duma, hogy csak megpróbálom, és most biztos azt gondolod, hogy nem gondolni kell, hanem csinálni. Én is tudom. De egyelőre ennyire telik tőlem...

"Addig vagy boldog, míg van, aki szeret
Aki a bajban megfogja a kezed
És hogy milyen fontos volt ő neked
Csak akkor tudod, ha már nincs veled. "

"Elegem van a világból, a holnapból, a mából
Elegem van az emberekből, magamból és másból
Elég volt a sok rosszból, a fájó érzésekből,
Elegem van a megválaszolatlan kérdésekből
Utálom a magam körül lévő sok gyűlölködő arcot
Elegem van, most már feladom a harcot
Mert győzött a bánat és ledőlnek a falak
Én pedig csak némán állom az akasztófa alatt..."

"Megbántam már sokszor, megfizettem érte
Megtörténik mindenkivel, hát velem pont miért ne?
Biztos azért történt, hogy tudjam, tovább merre,
Biztos azért történt, hogy lássam, van értelme..."

A diákok 10 parancsolata (kihagyhatatlan.. x'DD)

A diákok 10 parancsolata (ezt nem hagyhattam ki x'DD)

1.Ne kívánd tanárod halálát,segíts neki,hogy ő tegye azt.

2.Ha osztálytársad véletlenül tanulni kezd,ez nem ok arra,hogy te is hasonlóan cselekedj!

3.Amit ma megtehetsz,ne halaszd holnapra,inkább hagyd meg holnaputánra,mert akkor már hátha nem lesz rá szükség...

4.Az a feladat,amely nem oldódik meg magától 30 perc alatt az nem érdemli meg,hogy foglalkozzanak vele!

5.Az iskola nem kocsma,hogy egész nap ott tartózkodj,de nem is isten háza,hogy vasárnap is oda menj! …

6.A tanulás nemesít,de a társadalmunkban nincs szükség a nemesekre...

7.Aki nem tanul az nem hibázhat!A hibátlan tanuló megérdemli a kitüntetést...

8.Mindenkinek kell,hogy legyen valami hobbija,de nem feltétlen szükséges,hogy az a tanulás legyen.

9.A tanulás élteti az embert,de a pihenés sem ölt még meg senkit. ..

10.A lustaság fél egészség,de te legyél teljesen egészséges! Mi nem félünk a tanulástól,mert tudjuk hogy miként tartsuk magunkat távol tőle!

Néhány idézet, mert az fb üzifalamon már túl sok van x'DD

"Jó néha sötétben a Holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot igézni, jó néha fázni, a semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bőrig ázni, tele szájjal enni, hangosan szeretni, jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni ha fáj, remegni ha félek, olyan jó néha érezni, hogy élek."

"A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte."

"Szorít a torkom, nehezen lélegzem, tudtam, hogy el fogsz menni, valahogy éreztem."

"Könnyeim tartom vissza, nem szabad sírnom, nem akarom gyengeségem mutatni. Remegek és átfut rajtam a hideg, mert elvesztettem a hitet. Könnyeim kezdenek száradni arcomról, nem szabad a rosszra gondolnom már. Erősnek kell lennem, össze kell szorítanom a fogam, hogy csöndben legyek, hogy ne ordítsam, ne áruljam el magam."

"Csak egyszer sírnál úgy, ahogy én érted, csak egyszer éreznéd, amit én érzek, csak egyszer látnád, a könnyet arcomon, s megtudnád milyen, az igazi fájdalom..."

"A bátorság lényege nem az, hogy a szívednek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudniuk a remegéséről."

"Az idő elszállt vége van a boldog napoknak, búcsút intek minden megálmodott dolognak." (Children of Distance)

"Átsírt éjszakák, elvesztett barátok, a világ közepén magadat egyedül találod." (Children of Distance)

"Ne higgy a tanárnak, ne higgy a híreknek, ne higgy az eszednek, ne higgy a szívednek, ne higgy a könyveknek ne higgy képeknek, ne hidd el amit mondanak, úgyis tévednek, hazudnak reggel meg délben meg este, mire feleszmélnél te már át lettél verve." (Anonim MC - Ha ezt elhiszed♥)

"Egész életedben egy dolog lesz, ami mindig kitart melletted: az árnyékod..."

"Azokért a pillanatokért élj, amiket nem tudsz szavakba önteni..."

"Amit mindenkinek meg kellene tanulnia: Szeretet. Nevetés. Még több nevetés. Figyelni és tanulni. Kérni és megköszönni. Saját véleményt alkotni. Mások véleményét tiszteletben tartani."

"Mennyi mindent láttam és mennyi mindent hittem, és már tudom mi az igazság, hogy igazság nincsen."

" Ha az álmomat meg akarom valósítani, fel kell ébrednem..~

2011. 09. 06. Rosszul indult, jól végződött

Sziasztok! Tudjátok, szeretnék változtatni azon, hogy erre a blogra csak a rossz élményeket írom le, úgyhogy most elmesélem a napomat, ami bár rosszul indult, nagyon is jól végződött... vagyis, még nem tudom, hogy fog végződni, mert még van 4 óra belőle, de csak jobb legyen.. :DD
Szóval... reggel fél hétkor felébredtem. Akkor szoktam kelni, mert így el tudok készülni és még hamarabb beérek a suliba, mint ahogy feltétlenül kéne, tudok beszélni a haverokkal, stb. stb., de ez most nem fontos. Hát, most fél hétkor fej és hasfájásra ébredtem, de nem a gyengébb változatból, ami zavar, de el tudod viselni... úgy kell elképzelni hogy MAJD MEGPUSZTULTAM úgy fájt! És nálam ez nagy szó.... Szóval most reggel nem sok kedvem volt felkelni és suliba menni, de úgy igazán élni se, ha ezzel jár. Na, valahogy mégis csak rávettem magam, hogy némi életjelet mutassak, úgyhogy végül is, kicsit később mint általában, de sikerült bevonszolnom magam a suliba. Első óra, info - mindig szerettem, úgyhogy jól kezdődött a nap, csak a hasfájás még kínzott, de akkorra (egy gyógyszer hatására) egész elviselhető lett... a fejem nem változott, de azt meg még éppen túléltem. A következő három óráról részletesebben nem fogok beszélni, egyik se volt túl durva, túlélhetők, de lehet, hogy csak azért mert még év eleje van... :))
Csak négy órám volt, úgyhogy kicsivel dél után már itthon voltam, áttanultam azt a kevés (értsd: nem létező) tanulnivalót holnapra, aztán megnéztem a Séta a múltba című filmet... Aki látta már, az tudja, hogy szomorú a film, szokás szerint elsírtam magam a végén... Na körülbelül ekkorra elmúlt a hasfájásom, teljesen, és a fejem is tűrhető állapotba került. És jó hangulatom volt, ami meg is maradt egészen mostanáig és remélem ez után is megmarad. :))
Aztán voltak facebook-on szép levelezések, mielőtt elindultam zenesuliba... :)) Meg hát egy kis telefonálás a Halendámmal, amitől elmúlt a maradék kis fejfájásom is... (köszi, Halendám, így utólag...xD) A szolfézs után már minden rendben volt, jöttem haza, fél hétre értem haza... figyelitek, hogy a napom fél hétkor kezdődött, és gyakorlatilag fél hétkor is fejeződött be? xDD szerintem vicces :))
Aztán gép... szóval most esti kockulás van... de igazából elég uncsi, csak énekelgetek, mert Halendának dolga akadt, valaki (VALAKI!!) pedig lelépett MSN-ről, úgyhogy most csöppet szétunom az üres, pókhálós fejecskémet... azért már úgyse kár... :))

Szóval, ennyi volt kb., nagy vonalakban a mai napom... csak kihagytam a "Felelsz vagy mersz?"-et, amit fizikán okoskodtunk ki.. meg a "fészbukolást" a zenesuliban... de végül is... hát, ennyi lenne... Detty egy átlagos, 4 órás (ŁŁ) napja... :))
akkor mára ennyi, mindenkinek további jó napot, még van 4 óránk, még akármi lehet :))
kaptok tőlem 2 videót, egy Mandy Moore - Only Hope-ot, mert most éppen azt éneklem, meg egy Maroon 5 ft. Christina Aguilera - Moves Like Jagger-t, mert imádjuk! :D
Jóóééjt :D♥
http://www.youtube.com/watch?v=suRsxpoAc5w <--- Moves like Jagger ♥

http://www.youtube.com/watch?v=0ofeDruIwTM&feature=related <---kizárásos alapon az Only Hope :DD

2011. 09. 05. Felesleges halvány kis reménysugár.... az én Nina cicám ♥ :'(

Nem tudom, mit ért ez. Nem tudom, mire volt jó, ha 2 óra boldogságot hozott, de napokig szomorkodni fogok miatta. Pedig nem olyan fontos... de nekem sokat jelent. Vagyis, sokat jelentett volna. Egy kismacska. Egy imádni való, tündéri vörös cica. Egyszerűen imádtam, attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam... Annyira aranyos, hogy az már fáj... Mondjuk, engem mindig elbűvölnek a macskák, mindegy, hogy mekkora, milyen fajta... egyszerűen van bennük valami különleges... amit én észreveszek, és amit szeretek bennük. De igazából Párduc óta nem szerettem meg egy macskát se. (De, Nefretiti-t... de ő egy teljesen más kategória, különlegesebb... másabb, őt másképp láttam...) Párduc, a fekete ördögöm évek alatt annyira a szívemhez nőtt és a halála annyira fájt... még mindig sírnom kell, ha rá gondolok, pedig már évek óta történt... és reméltem, hogy állat soha többé nem kerül ennyire közel hozzám, mert aztán mikor végül elvesztem, az nagyon fájdalmas, és attól féltem, még egyszer nem bírnám ki. Mikor erre a cicára ránéztem, ugyanazt láttam a szemében, mint amikor Párdi nézett rám... pedig még csak nem is hasonlítottak... De mégis, annyira emlékeztetett rá... tudtam, hogy ez a cica legalább olyan sokat jelentene nekem, mint Párdi, ha itt maradhatna... és amikor ezek után, 2 óra után elszakították tőlem, bár tudtam, hogy ezer ok van, amiért nem maradhat, nem akartam elengedni... Nem akartam még egyszer átélni...
De most már tudom, hogy jól döntöttem... tudom, hogy jó, hogy most vitték el, és nem akkor, amikor már jobban kötődök hozzá... és tudom, hogy valaki jó gazdája lesz helyettem is...
De ettől még nem lesz könnyebb, ettől még hiányzik, ettől még megszerettem ez alatt a kevés idő alatt, és jó időbe fog telni, amíg elfelejtem... vagyis nem őt, hanem azt, amit akkor éreztem, mikor ránéztem... és lehet, hogy ő csak egy macska, lehet, hogy másnak nem jelent semmit, vagy egyszerűen csak aranyos és nem több... de nekem 2 óráig fontosabb volt, mint ez az egész világ.

Nalacica ♥♥♥♥♥

2011. 08. 27.

Ezzel a bejegyzéssel szeretném megnyugtatni (kac-kac) az összes olvasómat, nem mintha olyan sokan lennétek, hogy rendben vagyok, azt hiszem sikerült kigyógyulnom a depressziómból. Most egész jól vagyok, csak sajnálom hogy lassan vége a nyárnak... és lassan kezdődik a suli =//
És ezzel a bejegyzéssel a második, a fontosabb célom az lenne, hogy bocsánatot kérjek mindazoktól, akikkel az összezuhant időszakomban bunkó voltam. Tényleg sajnálom.
Tudom, hogy örülnöm kell annak, ha a barátaim örülnek, de ettől még egy kicsit irigykedek, és ezt nézzétek el, mert ez emberi érzés, én pedig egy közel se tökéletes ember vagyok... legalábbis remélem... (:
És azt is megértem, hogyha most egy ideig hanyagolni fogtok, mert tudom, hogy nem voltam túl jó társaság az utóbbi időben... de akármire is gondoltok most, ahogy ezt elolvastátok, remélem nem haragszotok rám. Akárhogy is viselkedek, én szeretlek titeket. És... akármilyen depis vagyok, akármilyen bunkó, vagy szótlan, ez így van és így is marad. ♥♥

2011. 08. 24. Egy jó nap Bela Lugoozival.. :DD

Ha a beszélgetést dalszövegnek tekintjük, a nevetést pedig zenének, akkor az együtt töltött időből sláger lesz, olyan, amit bármikor szívesen meghallgatunk anélkül hogy megunnánk :)

Ma és holnap lehet menni a suliba a könyvekért, ezért mi (egy barátnőmmel) már ma reggel lerendeztük - elmentünk 8 körül a suliba, aztán némi, nagyjából csak cukorból és vízből álló üdítőért a boltba. Aztán jöttünk hozzánk, mostmár "hárman", Bela Lugoozival, akinek kilétét még nem szeretném felfedni, és megkérem ezt a bizonyos barátnőmet, hogy ő se tegye. (: De azért jelöljétek Facebook-on, Vladimir Bela Lugoozi Tepes :D
Imádtam ezt a napot... még életemben nem nevettem ilyen sokat... és még életemben nem esett ilyen jól... szóval, ezt a blogbejegyzést csak köszönetként írom, Mesti barátnőmnek és Vladimir Bela Lugoozi Tepesnek. :D Köszönöm, hogy vagytok :D

2011. 08. 21-22. Hazug világ....

Fura cím, fura világ, fura emberek....
Nem tudom, miért jelent nekem ilyen sokat 1-2 mondat, amit még csak nem is én mondtam ki... de nekem kellett volna. Valami, amit egy idő után kérdés nélkül is elmondtam volna. De ha megkérdezted volna.... akkor is. Lehet, hogy nem szívesen, és lehet, hogy nem válaszoltam volna minden kérdésedre.... de próbálkoztam volna. És most... már nem próbálkoznék. Azért, mert mindegy, hogy elmondom-e.... úgy látom, megtalálod a módját, hogy megtudd, anélkül is, hogy nekem egy szót is kellene szólnom. Talán jobb választ kaptál volna a kérdéseidre, talán többet tudnál, ha attól kérdezed, akiről tudni akartál valamit. De... ebből elég is. Nem haragszom, csak... csalódott vagyok. Nem ezt vártam tőletek.
Furcsa. Megint... megint olyan szar érzésem van.... Azt mondtad, gondolkozzak el néhány kérdésen, és én elgondolkoztam. Nem kellett volna. Rájöttem, hogy profi hazudozó vagyok és magamnak hazudok a legjobban... de arra is rájöttem, hogy miért hazudok magamnak. Csak azért hazudok, mert így elhitetek magammal olyan dolgokat, amik örömet okoznak nekem. Most már ez sincs. Most, hogy ezt is tudom magamról, elvesztettem még valami jót az életben. Bár már igazából nem tudom, mit jelentenek nekem ezek a hazugságok. Mit jelentenek nekem ezek az emberek, akikkel majdnem mindennap találkozok, vagy beszélek? Mit jelent nekem EZ AZ EGÉSZ??? Csalódtam majdnem mindenkiben, aki megértett, és aki hajlandó volt meghallgatni. Elvesztettem majdnem mindenkit, aki fontos volt. Ezek után mit vártok tőlem? Elvárhatjátok, hogy boldog legyek, de nem fogok megfelelni az elvárásnak. Egyedül, sajnálom, de nem tudok boldog lenni. És ha egyedül hagytok, sajnálom, de ugyanúgy fárasztani foglak titeket a depimmel... mert ha nincs kinek mondanom.... ha magamba fojtom... mennyivel jobb? Persze, nektek biztos sokkal kényelmesebb lenne. Egy depis hülyegyerekkel kevesebb, nem igaz?
Még értem is. Nem sokan hiányolnak mostanában.

2011. 08. 19. Fáradt vagyook =//

Reggel anyu hangjára ébredtem. Azt mondta, hogy elmegy dolgozni, aztán hangosabban hozzátette, hogy takarítsam fel a teraszt. Ok, hogy én ígértem meg neki, hogy reggel majd elintézem, de azért ébresztőnek nem volt a legjobb... nem a legjobb, de hatásos. Másfél órán keresztül takarítottam a teraszt, fél nyolctól kilencig, és közben Taylor Swift számokat énekelgettem, a szomszédok nagy örömére. Kómás fejjel takarítani és énekelni... a legjobb reggeli program, legalábbis nekem. Mert így nem tudok gondolkozni... és álmodni se. Tökéletes. Egyszerűen csak léteztem, és ez olyan jó volt. Nem mondom, hogy nem aludtam volna még 1-2 órát szívesebben, de... ez van. Legalább sikerült röpke másfél órára elűzni a hangokat a fejemből, amik újra meg újra közlik velem, mekkora vesztes vagyok. Bár, ezt már a hangok nélkül is tudom.
Ma megismerhettem a nagynéném barátjának az unokahúgát (tudjátok követni?) és nagyon jót beszélgettünk... szóval, találtam egy haverjelöltet. Ez pedig számomra rettentő nagy sikerélmény, mert, mint tudjuk egy szerencsétlen, örök vesztes vagyok. Erről is le kéne szoktatnom magam. Ha úgy gondolom, hogy örök vesztes vagyok, akkor az is maradok, nem? Már csak el kéne hitetnem magammal, hogy nem vagyok az. Ez már nem lesz annyira nehéz. Már nem érzem annyira egyedül magam... már látom a fényt az alagút végén, azt hiszem. (: Mert ha ennél rosszabb már nem lehet, akkor jobb lesz, nem? Szeretném elhinni, hogy így van.

Pár órával később - igen, megint a régi nóta, csesszük le Dettikét minden olyan dologért, amihez semmi köze nincs, és ha ezen kiakad, mindenki nézzen rá állati rondán... Gratulálok, szerintem is nagyon igazságos... Így kell ezt csinálni... És még ezek után ti lepődtök meg... áá, király, megint könnyezek, annyi a sminkemnek... Nektek életcélotok, hogy minden jó napomat tönkretegyétek valahogy??? Gratulálok, szép volt. Mert kell valakinek is a selejt gyerek társasága...? Kétlem. Ezek után még jobban értékelem azok törődését, akik még foglalkoznak velem. Köszönöm. Ennyit arról, hogy egyedül a világ ellen...

2011. 08. 18. Lena örök második...

Igen, már tudom, hogy amíg meghallgatom minden gondodat, bajodat és háttérbe szorítom a saját problémáimat, jó barát vagyok. De most már azt is tudom, hogy neked nem számítanak a könnyeim és a mosolyom se érdekel.... Neked én már csak egy szinte emberszámba se vehető, névtelen valaki vagyok, akinek kipanaszkodhatod magad, aztán ha véletlenül nekem lenne szükségem egy kis vigasztalásra, egy kis megértésre, vagy csak arra, hogy valaki meghallgasson, elfelejtesz, mintha soha nem ismertél volna.... Mintha a nevemet se tudnád... Mintha soha nem léteztem volna. Hiányzik az, ami régen voltál. Megbízható barát, valaki azon kevesek közül, akivel meg tudtam osztani a gondolataimat. Azon kevesek egyike voltál, akiket igaz barátnak tekintettem, akikben megbíztam... de hát minden változik, nem? És a változatosság kedvéért - az én káromra. Vagy csak én változtam meg? Lehet, hogy az én hibám, hogy mindenkit elvesztek, szépen sorban, míg végül teljesen egyedül maradok majd és azon gondolkodhatok, hogy lehettem ilyen hülye?? Lehet, hogy ez is az én hibám, mint minden más... Lehet, hogy tényleg egy élő, lélegző katasztrófa vagyok, mert annak érzem magam. Hogy lehet, hogy összeomlok attól, hogy közlöd, C tervnek se vagyok elég jó? Nem így mondtad ki, de... hallottam a hangodon. Ezt gondoltad. Hát, sajnálom. Sajnálom, hogy már senkinek nem vagyok elég jó. De már nem játszom meg magam. Többé nem leszek az a "elbújok a világ elől és mindenkitől tartom a távolságot" lány, aki voltam. Igen, megváltoztam.
Már nem érdekel, ki mit gondol. Mostantól az lesz a legfontosabb, hogy rendbe hozzak mindent, amit eddig elrontottam. Próbálok majd felépíteni egy boldogabb életet magamnak és azoknak, akik még jelentenek nekem valamit. Távol mindazoktól, akikben már nem tudok megbízni.
Egyedül a világ ellen? Igen, azt hiszem. Hülyén hangzik, de így van. És lehet, hogy beleőrülök majd... de őszintén, KIT ÉRDEKEL??? Már senkinek nem akarok megfelelni.
Csak önmagam akarok lenni.
És életemben először nem érdekel, hogy elfogadnak-e.

2011. 08. 15. Rosszkedv ://

A mai napom egész tűrhető volt. Elég unalmas, de... végre találkozhattam a legjobb barátnőmmel... vagy volt legjobb barátnőmmel... már nem tudom, mi van. Nagyon hiányzott már de... valahogy a találkozás nem volt ugyanaz. Talán az én hibám. Unalmas lettem? De nagyon jól éreztem magam vele, mint mindig. Csak folyamatosan az járt a fejemben, hogy valami megváltozott. És nem tudtam, hogy mi...
Mikor hazaértem elgondolkoztam. És amikor elgondolkozok mindig azokat a depis zenéket hallgatom, pl. Children of Distance - Emlékezz rám, vagy SpikeMC - Idővel... Imádom őket, de nincsenek túl jó hatással rám. A halál is eszembe jutott. Nagyon sokat gondolkoztam már erről a témáról, és még többet írtam... sose leszek túl vidám tőle.
És Steph Meyer - A burok című könyvét olvasom éppen, ott tartok, hogy Walterről kiderül, hogy rákos, és túladagolják a morfiumot hogy ne kelljen szenvedne... Azóta hogy elolvastam annak a fejezetnek az utolsó pár sorát, úgy gondolom, talán ez a legszebb halálnem... Nyugodt és békés. Csak elalszol és... vége.
Sokat gondolkoztam még ezen témán de a többi gondolatom olyan beteges volt, hogy inkább nem írom le.
Most meg se próbálom felvidítani magam. Nem sikerülne. Összesen három embert tudok, aki talán most fel tudna vidítani, de most egyik sincs mellettem. (Mily meglepő...)
Jah. Szívás.

2011. 08. 14. Ez a nap se kezdődik túl jól...

Igazából most nem tudom, mi történik velem. Észrevettem, hogy ha az életem egy területe teljesen rendbe jön, az összes többi látványosan összedől.... És nem tudom, hogy hozzak mindent rendbe... Nem tudom már, ki van mellettem, kinek higgyek és mit higgyek el... Minden annyira bizonytalannak tűnik. És nem szeretném, hogy ezek miatt a gondolataim miatt távolodjanak el tőlem a számomra fontos emberek. Bár, van aki ezek nélkül is eltávolodik... :'(
Tegnap este szó szerint ez jutott eszembe: "Hogyhogy még nem kezdtem el vágni az ereimet?" Tudom, hogy beteges, és tényleg csak egy kósza gondolat volt... Szóval fogalmam sincs mit csináljak, a fejem tiszta káosz.... Sírhatnékom van, hogy kiadjam magamból, olyan, mintha a sírástól jobb lenne... de tudom, hogy semmivel nem lesz jobb, csak még a fejem is fájni fog tőle... úgyhogy nem akarok sírni. Még nem. Meg kéne nyugodnom annyira, hogy át tudjam gondolni az egészet. Vagy talán meg kéne várnom, hogy a problémáim maguktól megoldódjanak. Hagynom kéne, hogy sodorjon az ár, aztán majd lesz, ami lesz....

Máshogy látom...

Vannak dolgok, amiket mindenki máshogy lát. Jelenthet sokat egy arc, egy mosoly... de jelenthet sokat egy pad, egy fotel, egy fénykép, épület, tárgy. Lehet, hogy valakinek egy félig leomlott épület semmit nem jelent, sőt, rondának találja, de lehet, hogy másvalaki gyönyörűnek látja, mert olyan szép emlékeket kapcsol hozzá, amiről a másiknak fogalma sincs....
Amik nekem sokat jelentenek, egy pad a városban, a zenesulinál, egy fotel a Centerben, és félig leomlott épület, és újabban... egy játszótér. Sok kedvenc játszóm van, sok jó emlékkel a haverokkal, mint például a játszónk egy volt osztálytársammal, ahol találtunk egy almafát, amit wonwonalmafának kereszteltünk, egy Harry Potter 6-tal kapcsolatos közös, jó emlékünk miatt... most pedig a templomkerti játszó, azon belül is a hinta.... :) :) Hát, augusztus 1. óta naponta kijárok ahhoz a hintához. Kell, hogy felébresszem néha azokat a jó emlékeket, amiket nem akarok elfelejteni...

A legfontosabb pár szó vmi vidámabb téma előtt...

Az egészből csak annyit veszek észre, hogy van egy műsor, amit minden nap előadsz nekem. Ez arról szól, hogy nem vagyok tökéletes és te nem érted, miért nem. Minden esetre az idő nagy részében gyűlölsz minden apró hibámért, aztán a maradék pár percben azt bizonygatod, mennyire szeretsz... Mit gondolsz, melyik a hihetőbb? Vajon miért hiszem azt, hogy mindenki jobban szereti a testvéremet, mint engem? Mert vele soha senki nem viselkedik így, mert ő nem mondja ki mindig, amit gondol, úgy titkolózik, hogy észre se veszed. És ugyebár, amiről nem tudsz, az nem is fáj, igaz? Tudod, nekem rosszul esik, hogy meg akarsz változtatni. Hogy nem fogadsz el olyannak, amilyen vagyok. Tudom, hogy sok hibám van, de aki tényleg szeret az a hibáimmal együtt szeret. Aki tényleg szeret, az nem várja el, hogy tökéletes legyek. És az is bánt, hogy tudom, ha akarnék se tudnék tökéletes lenni. Szeretnék megfelelni neked, de nem tudok... és csalódtam magamban. Tudom, tudom. Lehet, hogy bolond vagyok, mert érdekel bárki véleménye is a sajátomon kívül. Bolond vagyok, mert még érdekelnek az idegrohamaid. De ez azért van, mert nagyon sokat bántasz - azzal, hogy nem bízol bennem, és semmi nem jó neked amit én csinálok vagy mondok. Itt vagy mellettem, de nem ismersz, mert nem hagyom, hogy ismerj. Mert már nem bízom benned úgy, mint régen, és annyiszor megbántottál hogy már félek közeledni. Lehet, hogy sajnálom, de nem téged sajnállak és nem is magamat. Csak azt, hogy nem tudok megfelelni neked, még jobb lenni. Sajnálom, hogy el kell viselned... főleg, ha tényleg olyan vagyok, amilyennek látsz engem...