Most biztos nem értitek, miről van szó. Vagy kiről. Biztos egy élményt akarok elmesélni, gondoljátok... Igen, tényleg egy élményről van szó... Egy élmény, amit Stephenie Meyer - A burok című könyvének olvasása közben éltem át. Nem mondom, hogy mindenkinek ajánlom a könyvet, mert fogadni merek, hogy sokaknak nem tetszene, mert nem értenék a történetet... Először én se értettem, unalmasnak találtam, túl bonyolultnak, túl részletesnek. Aztán úgy az 50. oldal felé teljesen leragadtam előtte. 517 oldal, ami nekem, a percenként 6 oldalas átlagommal egyáltalán nem sok, de ez a könyv... legalább egy hétig tartott. Mentségemre szóljon, hogy sokkal kisebb betűvel van nyomtatva, mint az átlag :))
De nem ez a lényeg. Leírom, miről szól a könyv, aztán írok egy részletet belőle, a 98. oldalról. Nem fogjátok érteni, de nem is az a cél, hogy megértsétek. És nem fogjátok tudni, mit éreztem, miközben olvastam... De nem az a célom, hogy elmondjam. Csak olvassátok el. Lehet, hogy ti is érezni fogjátok. Bár... nem valószínű.
Szóval, itt a könyv tartalma. Egyáltalán nem mondja el a lényeget, de több a semminél.
"A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és a kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni. Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtöri a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki a kietlen arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek..."
És itt a részlet, Stephenie Meyer - A burok, 98. oldal
"Senki nem vár ránk a fennsíknál, hogy megmentsen minket.
- Meg fogunk halni - mondtam. Meglepődve vettem tudomásul, hogy reszelős hangomban semmi félelem nincsen. Ez is csak egy tény volt, mint a többi. A nap süt. A sivatag száraz. Mi meg fogunk halni.
Igen. Melanie is nyugodt volt. Ezt, a halált könnyebben fogadta el, mint azt, hogy cselekedeteinket az őrület irányította.
- Ez nem zavar téged?
Melanie egy pillanatra elgondolkozott, mielőtt válaszolt volna.
Legalább nem tétlenül halok meg. És én győztem. Nem árultam el őket. Nem bántottam őket. Megtettem, ami tőlem tellett, hogy rájuk találjak. Megpróbáltam megtartani, amit ígértem... Értük halok meg.
Tizenkilenc lépést számoltam még, mielőtt válaszolni tudtam volna. Tizenkilenc csigalassú, hiábavaló lépést a csikorgó homokban.
- Hát én miért halok meg? - tettem fel a kérdést, miközben ismét csípni kezdtek a kiszáradt könnycsatornáim. - Azt hiszem, azért, mert eltévedtem, ugye? Erről van szó?
Harmincnégy csikordulás, mielőtt Melanie megtalálta volna a választ a kérdésemre.
Nem. Gondolta lassan. Szerintem nem. azt hiszem... Izé, azt hiszem, hogy talán azért halsz meg, hogy ember lehessél. Már már mosolyogva gondolta ezt, amikor észrevette a mondat butácska másodjelentését.
Azután a rengeteg bolygó és gazdatest után, amit magad mögött tudhatsz, végre megtaláltad a helyet és a testet, amiért meghalhatsz. Azt hiszem, hazaértél, Vándor."
És most gondolkozz el ezen egy kicsit. Nem kell tudnod a történetet, hogy megértsd a helyzetüket, Melanie-ét, és Vándorét... de tudom, hogy ennek a pár sornak mindenkire van valamilyen kis hatása.... vagy nagy, ez emberfüggő... És ennél a résznél könnyeztem... ((:
Szóval, ennyi... és még egy pár kedvenc idézetem ebből a kivételesen jó könyvből, aztán mára zárom soraimat :))
"Ez a világ kétségkívül minden világok legjobbja és legrosszabbja - itt vannak a legszebb érzékletek, a legkifinomultabb érzelmek... a legaljasabb vágyak, a legsötétebb tettek. Ennek talán így kell lennie. Talán a mélypontok nélkül a csúcsok sem tudnak olyan magasra nőni."
"Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen."
"Ismertem az emberek túlzó kifejezését a szomorúságra - megszakad a szíve. De mindig azt hittem, hogy ez csak egy allegória, hogy a hagyomány értelmében így neveznek valamit, aminek igazából nincs lélektani kapcsolata a valósággal, mint a "vaj van a füle mögött" esetében is. Úgyhogy nem ért váratlanul a mellkasi fájdalom. A hányinger sem, az összeszoruló torok sem, és a szememet égető könnyek sem. De mi ez a feszítő érzés közvetlenül a bordáim alatt?"
"A tények néha olyan kibogozhatatlanul keveredtek össze a fantázia termékeivel, hogy - noha hazugság nem hangzott el - nehéz volt észben tartani, hogy mi a szigorúan vett igazság."
"Boldog és szomorú, mámoros és búskomor, magabiztos és rettegő, szeretett és szerethetetlen, türelmes és haragos, békés és vad, teljes és üres... mindez leszek. Mindent érezni fogok. Minden az enyém lesz."
"Doki gyengéden az arcomra nyomta a rongyot. Mély levegőt vettem, a vastag, rossz szag ellenére. Amint egy újabb levegőt vettem, megint láttam a három csillagot. Nem hívogattak, hanem az utamra engedtek, visszaadtak a fekete univerzumnak, amiben oly sok életen keresztül vándoroltam. Belesodródtam a sötétségbe, és egyre világosabb és világosabb lett. Egyáltalán nem fekete volt, hanem kék. Meleg, tündöklő, ragyogó kék... Minden félelem nélkül sodródtam bele."
"Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű."
Szóval akkor, nem létező olvasóim, mára ennyi is lenne... :) Puszi, további szép napot :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése