2011. 11. 27.

Nem értelek. Nem is hiszem el teljesen hogy komolyan gondoltad ezt a 'maradjunk barátok' dolgot. Inkább... 'ne utálj, írj vissza ha rád írok, én meg hadd röhögjek a szenvedéseden' helyzetként látom. Néha. Persze van, amikor úgy látom, hogy tényleg segíteni akarsz... meg van, amikor tudunk normálisan beszélni... de máskor csak... dicsekedsz a boldogságoddal, amire én nem tudok mondani semmit. Örülök neki, hogy boldog vagy, én is az vagyok, csak... bocsika, de nem akarok mindent tudni és nem fogok mindent elmondani. Egy kicsit más lett a helyzet. A boldogságod a te dolgod, az én boldogságom meg az enyém. Ennyi.