A mai napom egész tűrhető volt. Elég unalmas, de... végre találkozhattam a legjobb barátnőmmel... vagy volt legjobb barátnőmmel... már nem tudom, mi van. Nagyon hiányzott már de... valahogy a találkozás nem volt ugyanaz. Talán az én hibám. Unalmas lettem? De nagyon jól éreztem magam vele, mint mindig. Csak folyamatosan az járt a fejemben, hogy valami megváltozott. És nem tudtam, hogy mi...
Mikor hazaértem elgondolkoztam. És amikor elgondolkozok mindig azokat a depis zenéket hallgatom, pl. Children of Distance - Emlékezz rám, vagy SpikeMC - Idővel... Imádom őket, de nincsenek túl jó hatással rám. A halál is eszembe jutott. Nagyon sokat gondolkoztam már erről a témáról, és még többet írtam... sose leszek túl vidám tőle.
És Steph Meyer - A burok című könyvét olvasom éppen, ott tartok, hogy Walterről kiderül, hogy rákos, és túladagolják a morfiumot hogy ne kelljen szenvedne... Azóta hogy elolvastam annak a fejezetnek az utolsó pár sorát, úgy gondolom, talán ez a legszebb halálnem... Nyugodt és békés. Csak elalszol és... vége.
Sokat gondolkoztam még ezen témán de a többi gondolatom olyan beteges volt, hogy inkább nem írom le.
Most meg se próbálom felvidítani magam. Nem sikerülne. Összesen három embert tudok, aki talán most fel tudna vidítani, de most egyik sincs mellettem. (Mily meglepő...)
Jah. Szívás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése