kérdezz :D
2011. szeptember 29., csütörtök
2011, 09. 29. Sokadjára felfedeztem egy rossz tulajdonságomat....
És ezt nem fogom elmagyarázni, nem fogom elmondani, hogy ez kinek szól. Nem fogom elmondani, hogy most mire gondolok, mert úgyis tudjátok... vagyis, remélem, hogy nem tudjátok. De valószínű. És én nem tudom még egyszer leírni. Megígértem valamit, de hazug vagyok. Félek.
Magamtól félek. Értsétek meg. Ne értsétek meg. Mondj igazat, vagy hazudj. Úgy, ahogy én. Nem vagyok büszke magamra, de megérdemlem.
Félek.
2011. szeptember 17., szombat
2011. 09. 17. Betegvagyok, teljesen egyedül itthon, unatkozom, ezért úgy döntöttem megosztom veletek életem egy kicsi, de nagyon fontos pontját. (:
De nem ez a lényeg. Leírom, miről szól a könyv, aztán írok egy részletet belőle, a 98. oldalról. Nem fogjátok érteni, de nem is az a cél, hogy megértsétek. És nem fogjátok tudni, mit éreztem, miközben olvastam... De nem az a célom, hogy elmondjam. Csak olvassátok el. Lehet, hogy ti is érezni fogjátok. Bár... nem valószínű.
Szóval, itt a könyv tartalma. Egyáltalán nem mondja el a lényeget, de több a semminél.
"A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és a kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni. Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtöri a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki a kietlen arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek..."
És itt a részlet, Stephenie Meyer - A burok, 98. oldal
"Senki nem vár ránk a fennsíknál, hogy megmentsen minket.
- Meg fogunk halni - mondtam. Meglepődve vettem tudomásul, hogy reszelős hangomban semmi félelem nincsen. Ez is csak egy tény volt, mint a többi. A nap süt. A sivatag száraz. Mi meg fogunk halni.
Igen. Melanie is nyugodt volt. Ezt, a halált könnyebben fogadta el, mint azt, hogy cselekedeteinket az őrület irányította.
- Ez nem zavar téged?
Melanie egy pillanatra elgondolkozott, mielőtt válaszolt volna.
Legalább nem tétlenül halok meg. És én győztem. Nem árultam el őket. Nem bántottam őket. Megtettem, ami tőlem tellett, hogy rájuk találjak. Megpróbáltam megtartani, amit ígértem... Értük halok meg.
Tizenkilenc lépést számoltam még, mielőtt válaszolni tudtam volna. Tizenkilenc csigalassú, hiábavaló lépést a csikorgó homokban.
- Hát én miért halok meg? - tettem fel a kérdést, miközben ismét csípni kezdtek a kiszáradt könnycsatornáim. - Azt hiszem, azért, mert eltévedtem, ugye? Erről van szó?
Harmincnégy csikordulás, mielőtt Melanie megtalálta volna a választ a kérdésemre.
Nem. Gondolta lassan. Szerintem nem. azt hiszem... Izé, azt hiszem, hogy talán azért halsz meg, hogy ember lehessél. Már már mosolyogva gondolta ezt, amikor észrevette a mondat butácska másodjelentését.
Azután a rengeteg bolygó és gazdatest után, amit magad mögött tudhatsz, végre megtaláltad a helyet és a testet, amiért meghalhatsz. Azt hiszem, hazaértél, Vándor."
És most gondolkozz el ezen egy kicsit. Nem kell tudnod a történetet, hogy megértsd a helyzetüket, Melanie-ét, és Vándorét... de tudom, hogy ennek a pár sornak mindenkire van valamilyen kis hatása.... vagy nagy, ez emberfüggő... És ennél a résznél könnyeztem... ((:
Szóval, ennyi... és még egy pár kedvenc idézetem ebből a kivételesen jó könyvből, aztán mára zárom soraimat :))
"Ez a világ kétségkívül minden világok legjobbja és legrosszabbja - itt vannak a legszebb érzékletek, a legkifinomultabb érzelmek... a legaljasabb vágyak, a legsötétebb tettek. Ennek talán így kell lennie. Talán a mélypontok nélkül a csúcsok sem tudnak olyan magasra nőni."
"Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen."
"Ismertem az emberek túlzó kifejezését a szomorúságra - megszakad a szíve. De mindig azt hittem, hogy ez csak egy allegória, hogy a hagyomány értelmében így neveznek valamit, aminek igazából nincs lélektani kapcsolata a valósággal, mint a "vaj van a füle mögött" esetében is. Úgyhogy nem ért váratlanul a mellkasi fájdalom. A hányinger sem, az összeszoruló torok sem, és a szememet égető könnyek sem. De mi ez a feszítő érzés közvetlenül a bordáim alatt?"
"A tények néha olyan kibogozhatatlanul keveredtek össze a fantázia termékeivel, hogy - noha hazugság nem hangzott el - nehéz volt észben tartani, hogy mi a szigorúan vett igazság."
"Boldog és szomorú, mámoros és búskomor, magabiztos és rettegő, szeretett és szerethetetlen, türelmes és haragos, békés és vad, teljes és üres... mindez leszek. Mindent érezni fogok. Minden az enyém lesz."
"Doki gyengéden az arcomra nyomta a rongyot. Mély levegőt vettem, a vastag, rossz szag ellenére. Amint egy újabb levegőt vettem, megint láttam a három csillagot. Nem hívogattak, hanem az utamra engedtek, visszaadtak a fekete univerzumnak, amiben oly sok életen keresztül vándoroltam. Belesodródtam a sötétségbe, és egyre világosabb és világosabb lett. Egyáltalán nem fekete volt, hanem kék. Meleg, tündöklő, ragyogó kék... Minden félelem nélkül sodródtam bele."
"Nem az arcod tetszik, hanem a kifejezés, ami rajta ül. Nem a hangod, hanem amit mondasz. Nem az, ahogy kinézel ebben a testben, hanem az, amit teszel vele. Te vagy gyönyörű."
Szóval akkor, nem létező olvasóim, mára ennyi is lenne... :) Puszi, további szép napot :))
2011. szeptember 15., csütörtök
2011. 09. 15. Az 1. énekórám + ez-az a napomról...
De az is kiderült, hogy a 175 ok, hogy... listám 4. pontja teljes mértékben igaz, legalábbis eddig mindenki úgy reagált rá, hogy arra következtetek, igaz. Ha valakit érdekel, hogy ez az egész mit jelent MSN, Fb, vagy valamelyik közösségi portál ahol megtalálható vagyok. Vagy telefon. Vagy gyere, és kérdezd meg személyesen. Bárkinek szívesen elmondom.
Annyira jól érzem magam... nem fizikailag, mert náthában szenvedek... (egy is lázat, ha kérhetnék, hogy legalább suliba ne kelljen menni...=// xD) de lelkileg... boldog vagyok. Végre kicsit úgy érzem magam, mint régen, egy kicsit visszakaptam a régi önmagamat. Akkor is örülök neki, ha tudom, hogy mikor holnap náthásan, torokfájósan (esetleg lázasan.. xDD) felébredek, átkozni fogom az életet, de főleg a náthámat, és akkor is ha tudom, hogy a régi önmagamat rögtön holnap, ébredés után újra el fogom veszteni... De most boldog vagyok. És ez a fontos. Nem akarok a jövőre gondolni, még a következő percre se. Boldog vagyok, szerelmes vagyok, és egy kicsit a régi önmagam. Most nincs szükségem semmi másra, bár egy kis egészség jól jönne... :))
És most egy kis mese a napom fénypontjáról... a napom két fénypontjáról... :DD
Az első, az első énekórám. Elég szívás volt, hogy náthásan kellett elmennem, de végül is nem lett belőle semmi baj... A hangomon nem hallatszott.. :) Az óra nagy része légzéstechnikával meg beszédtechnikával ment el, ha jól saccolom az utolsó... 4 percet (?) tölthettem énekléssel.. De nagyon jó volt, tetszett, tanultam valami újat, és ez jó :))
A napom második (de az elsővel egyenrangú) fénypontja, hogy beszélhettem valakivel telefonon, aki nagyon messze van tőlem *könnyesszemek*, de nagyon, nagyon, nagyooon fontos nekem... :)) És annyira jó volt hallani a hangját... a hangodat.. mert tudom, hogy egyszer majd elolvasod ezt... És tudom, hogy mosolyogsz, miközben olvasod.. :)) És ha azt kérdezed, honnan tudom, hát onnan, hogy én is mosolyognék.. :))
És... most azt hiszem yoéjszakát mindenkinek... nagyon szép álmokat, a legszebbeket.. :)) Én megyek is, szunyálok, kigyógyulok a náthámból vagy összeszedek még 1 pici lázat :))
Yoéjt :)
Szeretlek titeket :))
2011. szeptember 13., kedd
2011. 09. 14.
2011. szeptember 11., vasárnap
2011. 09. 11. Most az egyszer lehet, hogy igazatok van...
Ezt muszáj volt kiírnom, hiába beszéltem, meg magammal, hogy már jó dolgokat is írok ide... na de itt van tegnapról pár jó dolog, csak hogy ezzel se lehessen baja senkinek - kivittem sétálni a kutyát tegnap. Az jó volt, mert el is fáradtam rendesen... Aztán voltunk anyumékkal a piacon és találtam egy nagyon aranyos terrier kiskutyát... Ugyan szétkarmolta a kezem, és nem hozhattuk haza (szip-szip) de én beleszerettem... ♥ meg aztán sokat aludtam tegnap. 2x a hintaágyon. Olyan kényelmes, hogy az valami hihetetlen, aki nem hiszi el, próbálja ki!
Szóval.... mára azt hiszem, ennyi. Le kéne rendezni az életemet, végre mindent rendbe tenni, de hát mondani könnyű, valamit tenni is kéne... Csak az a gond, hogy semerre nem tudok úgy elindulni, hogy valamit ne hagynék ott a kiindulópontomnál... Hogy valamit, vagy ez esetben valakit ne veszítsek el. De hát lehet, hogy ez így lenne jó...
Majd később. De most mindenképpen fájna, és fájdalomból köszönöm szépen, ennyi elég volt egy életre.... Ahhoz, hogy valami jó legyen, mindenképpen követni kell az élet szabályait?...
Nekem nincsenek szabályaim. Végül is az élet nem ez, amit én művelek magammal. Az életnek arról kéne szólnia, hogy jól érezzem magam, hogy szeressek, ÉLNI kell, nem szenvedni és elzárni magadtól mindenkit. Eddig ezt csináltam, de mostantól majd próbálok változtatni ezen. Tudom, gyenge duma, hogy csak megpróbálom, és most biztos azt gondolod, hogy nem gondolni kell, hanem csinálni. Én is tudom. De egyelőre ennyire telik tőlem...
"Addig vagy boldog, míg van, aki szeret
Aki a bajban megfogja a kezed
És hogy milyen fontos volt ő neked
Csak akkor tudod, ha már nincs veled. "
"Elegem van a világból, a holnapból, a mából
Elegem van az emberekből, magamból és másból
Elég volt a sok rosszból, a fájó érzésekből,
Elegem van a megválaszolatlan kérdésekből
Utálom a magam körül lévő sok gyűlölködő arcot
Elegem van, most már feladom a harcot
Mert győzött a bánat és ledőlnek a falak
Én pedig csak némán állom az akasztófa alatt..."
"Megbántam már sokszor, megfizettem érte
Megtörténik mindenkivel, hát velem pont miért ne?
Biztos azért történt, hogy tudjam, tovább merre,
Biztos azért történt, hogy lássam, van értelme..."
2011. szeptember 9., péntek
A diákok 10 parancsolata (kihagyhatatlan.. x'DD)
A diákok 10 parancsolata (ezt nem hagyhattam ki x'DD)
1.Ne kívánd tanárod halálát,segíts neki,hogy ő tegye azt.
2.Ha osztálytársad véletlenül tanulni kezd,ez nem ok arra,hogy te is hasonlóan cselekedj!
3.Amit ma megtehetsz,ne halaszd holnapra,inkább hagyd meg holnaputánra,mert akkor már hátha nem lesz rá szükség...
4.Az a feladat,amely nem oldódik meg magától 30 perc alatt az nem érdemli meg,hogy foglalkozzanak vele!
5.Az iskola nem kocsma,hogy egész nap ott tartózkodj,de nem is isten háza,hogy vasárnap is oda menj! …
6.A tanulás nemesít,de a társadalmunkban nincs szükség a nemesekre...
7.Aki nem tanul az nem hibázhat!A hibátlan tanuló megérdemli a kitüntetést...
8.Mindenkinek kell,hogy legyen valami hobbija,de nem feltétlen szükséges,hogy az a tanulás legyen.
9.A tanulás élteti az embert,de a pihenés sem ölt még meg senkit. ..
10.A lustaság fél egészség,de te legyél teljesen egészséges! Mi nem félünk a tanulástól,mert tudjuk hogy miként tartsuk magunkat távol tőle!
Néhány idézet, mert az fb üzifalamon már túl sok van x'DD
"A sors talán azt akarja, hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz, mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte."
"Szorít a torkom, nehezen lélegzem, tudtam, hogy el fogsz menni, valahogy éreztem."
"Könnyeim tartom vissza, nem szabad sírnom, nem akarom gyengeségem mutatni. Remegek és átfut rajtam a hideg, mert elvesztettem a hitet. Könnyeim kezdenek száradni arcomról, nem szabad a rosszra gondolnom már. Erősnek kell lennem, össze kell szorítanom a fogam, hogy csöndben legyek, hogy ne ordítsam, ne áruljam el magam."
"Csak egyszer sírnál úgy, ahogy én érted, csak egyszer éreznéd, amit én érzek, csak egyszer látnád, a könnyet arcomon, s megtudnád milyen, az igazi fájdalom..."
"A bátorság lényege nem az, hogy a szívednek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudniuk a remegéséről."
"Az idő elszállt vége van a boldog napoknak, búcsút intek minden megálmodott dolognak." (Children of Distance)
"Átsírt éjszakák, elvesztett barátok, a világ közepén magadat egyedül találod." (Children of Distance)
"Ne higgy a tanárnak, ne higgy a híreknek, ne higgy az eszednek, ne higgy a szívednek, ne higgy a könyveknek ne higgy képeknek, ne hidd el amit mondanak, úgyis tévednek, hazudnak reggel meg délben meg este, mire feleszmélnél te már át lettél verve." (Anonim MC - Ha ezt elhiszed♥)
"Egész életedben egy dolog lesz, ami mindig kitart melletted: az árnyékod..."
"Azokért a pillanatokért élj, amiket nem tudsz szavakba önteni..."
"Amit mindenkinek meg kellene tanulnia: Szeretet. Nevetés. Még több nevetés. Figyelni és tanulni. Kérni és megköszönni. Saját véleményt alkotni. Mások véleményét tiszteletben tartani."
"Mennyi mindent láttam és mennyi mindent hittem, és már tudom mi az igazság, hogy igazság nincsen."
" Ha az álmomat meg akarom valósítani, fel kell ébrednem..~
2011. szeptember 6., kedd
2011. 09. 06. Rosszul indult, jól végződött
Szóval... reggel fél hétkor felébredtem. Akkor szoktam kelni, mert így el tudok készülni és még hamarabb beérek a suliba, mint ahogy feltétlenül kéne, tudok beszélni a haverokkal, stb. stb., de ez most nem fontos. Hát, most fél hétkor fej és hasfájásra ébredtem, de nem a gyengébb változatból, ami zavar, de el tudod viselni... úgy kell elképzelni hogy MAJD MEGPUSZTULTAM úgy fájt! És nálam ez nagy szó.... Szóval most reggel nem sok kedvem volt felkelni és suliba menni, de úgy igazán élni se, ha ezzel jár. Na, valahogy mégis csak rávettem magam, hogy némi életjelet mutassak, úgyhogy végül is, kicsit később mint általában, de sikerült bevonszolnom magam a suliba. Első óra, info - mindig szerettem, úgyhogy jól kezdődött a nap, csak a hasfájás még kínzott, de akkorra (egy gyógyszer hatására) egész elviselhető lett... a fejem nem változott, de azt meg még éppen túléltem. A következő három óráról részletesebben nem fogok beszélni, egyik se volt túl durva, túlélhetők, de lehet, hogy csak azért mert még év eleje van... :))
Csak négy órám volt, úgyhogy kicsivel dél után már itthon voltam, áttanultam azt a kevés (értsd: nem létező) tanulnivalót holnapra, aztán megnéztem a Séta a múltba című filmet... Aki látta már, az tudja, hogy szomorú a film, szokás szerint elsírtam magam a végén... Na körülbelül ekkorra elmúlt a hasfájásom, teljesen, és a fejem is tűrhető állapotba került. És jó hangulatom volt, ami meg is maradt egészen mostanáig és remélem ez után is megmarad. :))
Aztán voltak facebook-on szép levelezések, mielőtt elindultam zenesuliba... :)) Meg hát egy kis telefonálás a Halendámmal, amitől elmúlt a maradék kis fejfájásom is... (köszi, Halendám, így utólag...xD) A szolfézs után már minden rendben volt, jöttem haza, fél hétre értem haza... figyelitek, hogy a napom fél hétkor kezdődött, és gyakorlatilag fél hétkor is fejeződött be? xDD szerintem vicces :))
Aztán gép... szóval most esti kockulás van... de igazából elég uncsi, csak énekelgetek, mert Halendának dolga akadt, valaki (VALAKI!!) pedig lelépett MSN-ről, úgyhogy most csöppet szétunom az üres, pókhálós fejecskémet... azért már úgyse kár... :))
Szóval, ennyi volt kb., nagy vonalakban a mai napom... csak kihagytam a "Felelsz vagy mersz?"-et, amit fizikán okoskodtunk ki.. meg a "fészbukolást" a zenesuliban... de végül is... hát, ennyi lenne... Detty egy átlagos, 4 órás (ŁŁ) napja... :))
akkor mára ennyi, mindenkinek további jó napot, még van 4 óránk, még akármi lehet :))
kaptok tőlem 2 videót, egy Mandy Moore - Only Hope-ot, mert most éppen azt éneklem, meg egy Maroon 5 ft. Christina Aguilera - Moves Like Jagger-t, mert imádjuk! :D
Jóóééjt :D♥
http://www.youtube.com/watch?v=suRsxpoAc5w <--- Moves like Jagger ♥
http://www.youtube.com/watch?v=0ofeDruIwTM&feature=related <---kizárásos alapon az Only Hope :DD
2011. szeptember 5., hétfő
2011. 09. 05. Felesleges halvány kis reménysugár.... az én Nina cicám ♥ :'(

Nem tudom, mit ért ez. Nem tudom, mire volt jó, ha 2 óra boldogságot hozott, de napokig szomorkodni fogok miatta. Pedig nem olyan fontos... de nekem sokat jelent. Vagyis, sokat jelentett volna. Egy kismacska. Egy imádni való, tündéri vörös cica. Egyszerűen imádtam, attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam... Annyira aranyos, hogy az már fáj... Mondjuk, engem mindig elbűvölnek a macskák, mindegy, hogy mekkora, milyen fajta... egyszerűen van bennük valami különleges... amit én észreveszek, és amit szeretek bennük. De igazából Párduc óta nem szerettem meg egy macskát se. (De, Nefretiti-t... de ő egy teljesen más kategória, különlegesebb... másabb, őt másképp láttam...) Párduc, a fekete ördögöm évek alatt annyira a szívemhez nőtt és a halála annyira fájt... még mindig sírnom kell, ha rá gondolok, pedig már évek óta történt... és

De most már tudom, hogy jól döntöttem... tudom, hogy jó, hogy most vitték el, és nem akkor, amikor már jobban kötődök hozzá... és tudom, hogy valaki jó gazdája lesz helyettem is...
De ettől még nem lesz könnyebb, ettől még hiányzik, ettől még megszerettem ez alatt a kevés idő alatt, és jó időbe fog telni, amíg elfelejtem... vagyis nem őt, hanem azt, amit akkor éreztem, mikor ránéztem... és lehet, hogy ő csak egy macska, lehet, hogy másnak nem

Nalacica ♥♥♥♥♥