2011. 08. 27.

Ezzel a bejegyzéssel szeretném megnyugtatni (kac-kac) az összes olvasómat, nem mintha olyan sokan lennétek, hogy rendben vagyok, azt hiszem sikerült kigyógyulnom a depressziómból. Most egész jól vagyok, csak sajnálom hogy lassan vége a nyárnak... és lassan kezdődik a suli =//
És ezzel a bejegyzéssel a második, a fontosabb célom az lenne, hogy bocsánatot kérjek mindazoktól, akikkel az összezuhant időszakomban bunkó voltam. Tényleg sajnálom.
Tudom, hogy örülnöm kell annak, ha a barátaim örülnek, de ettől még egy kicsit irigykedek, és ezt nézzétek el, mert ez emberi érzés, én pedig egy közel se tökéletes ember vagyok... legalábbis remélem... (:
És azt is megértem, hogyha most egy ideig hanyagolni fogtok, mert tudom, hogy nem voltam túl jó társaság az utóbbi időben... de akármire is gondoltok most, ahogy ezt elolvastátok, remélem nem haragszotok rám. Akárhogy is viselkedek, én szeretlek titeket. És... akármilyen depis vagyok, akármilyen bunkó, vagy szótlan, ez így van és így is marad. ♥♥

2011. 08. 24. Egy jó nap Bela Lugoozival.. :DD

Ha a beszélgetést dalszövegnek tekintjük, a nevetést pedig zenének, akkor az együtt töltött időből sláger lesz, olyan, amit bármikor szívesen meghallgatunk anélkül hogy megunnánk :)

Ma és holnap lehet menni a suliba a könyvekért, ezért mi (egy barátnőmmel) már ma reggel lerendeztük - elmentünk 8 körül a suliba, aztán némi, nagyjából csak cukorból és vízből álló üdítőért a boltba. Aztán jöttünk hozzánk, mostmár "hárman", Bela Lugoozival, akinek kilétét még nem szeretném felfedni, és megkérem ezt a bizonyos barátnőmet, hogy ő se tegye. (: De azért jelöljétek Facebook-on, Vladimir Bela Lugoozi Tepes :D
Imádtam ezt a napot... még életemben nem nevettem ilyen sokat... és még életemben nem esett ilyen jól... szóval, ezt a blogbejegyzést csak köszönetként írom, Mesti barátnőmnek és Vladimir Bela Lugoozi Tepesnek. :D Köszönöm, hogy vagytok :D

2011. 08. 21-22. Hazug világ....

Fura cím, fura világ, fura emberek....
Nem tudom, miért jelent nekem ilyen sokat 1-2 mondat, amit még csak nem is én mondtam ki... de nekem kellett volna. Valami, amit egy idő után kérdés nélkül is elmondtam volna. De ha megkérdezted volna.... akkor is. Lehet, hogy nem szívesen, és lehet, hogy nem válaszoltam volna minden kérdésedre.... de próbálkoztam volna. És most... már nem próbálkoznék. Azért, mert mindegy, hogy elmondom-e.... úgy látom, megtalálod a módját, hogy megtudd, anélkül is, hogy nekem egy szót is kellene szólnom. Talán jobb választ kaptál volna a kérdéseidre, talán többet tudnál, ha attól kérdezed, akiről tudni akartál valamit. De... ebből elég is. Nem haragszom, csak... csalódott vagyok. Nem ezt vártam tőletek.
Furcsa. Megint... megint olyan szar érzésem van.... Azt mondtad, gondolkozzak el néhány kérdésen, és én elgondolkoztam. Nem kellett volna. Rájöttem, hogy profi hazudozó vagyok és magamnak hazudok a legjobban... de arra is rájöttem, hogy miért hazudok magamnak. Csak azért hazudok, mert így elhitetek magammal olyan dolgokat, amik örömet okoznak nekem. Most már ez sincs. Most, hogy ezt is tudom magamról, elvesztettem még valami jót az életben. Bár már igazából nem tudom, mit jelentenek nekem ezek a hazugságok. Mit jelentenek nekem ezek az emberek, akikkel majdnem mindennap találkozok, vagy beszélek? Mit jelent nekem EZ AZ EGÉSZ??? Csalódtam majdnem mindenkiben, aki megértett, és aki hajlandó volt meghallgatni. Elvesztettem majdnem mindenkit, aki fontos volt. Ezek után mit vártok tőlem? Elvárhatjátok, hogy boldog legyek, de nem fogok megfelelni az elvárásnak. Egyedül, sajnálom, de nem tudok boldog lenni. És ha egyedül hagytok, sajnálom, de ugyanúgy fárasztani foglak titeket a depimmel... mert ha nincs kinek mondanom.... ha magamba fojtom... mennyivel jobb? Persze, nektek biztos sokkal kényelmesebb lenne. Egy depis hülyegyerekkel kevesebb, nem igaz?
Még értem is. Nem sokan hiányolnak mostanában.

2011. 08. 19. Fáradt vagyook =//

Reggel anyu hangjára ébredtem. Azt mondta, hogy elmegy dolgozni, aztán hangosabban hozzátette, hogy takarítsam fel a teraszt. Ok, hogy én ígértem meg neki, hogy reggel majd elintézem, de azért ébresztőnek nem volt a legjobb... nem a legjobb, de hatásos. Másfél órán keresztül takarítottam a teraszt, fél nyolctól kilencig, és közben Taylor Swift számokat énekelgettem, a szomszédok nagy örömére. Kómás fejjel takarítani és énekelni... a legjobb reggeli program, legalábbis nekem. Mert így nem tudok gondolkozni... és álmodni se. Tökéletes. Egyszerűen csak léteztem, és ez olyan jó volt. Nem mondom, hogy nem aludtam volna még 1-2 órát szívesebben, de... ez van. Legalább sikerült röpke másfél órára elűzni a hangokat a fejemből, amik újra meg újra közlik velem, mekkora vesztes vagyok. Bár, ezt már a hangok nélkül is tudom.
Ma megismerhettem a nagynéném barátjának az unokahúgát (tudjátok követni?) és nagyon jót beszélgettünk... szóval, találtam egy haverjelöltet. Ez pedig számomra rettentő nagy sikerélmény, mert, mint tudjuk egy szerencsétlen, örök vesztes vagyok. Erről is le kéne szoktatnom magam. Ha úgy gondolom, hogy örök vesztes vagyok, akkor az is maradok, nem? Már csak el kéne hitetnem magammal, hogy nem vagyok az. Ez már nem lesz annyira nehéz. Már nem érzem annyira egyedül magam... már látom a fényt az alagút végén, azt hiszem. (: Mert ha ennél rosszabb már nem lehet, akkor jobb lesz, nem? Szeretném elhinni, hogy így van.

Pár órával később - igen, megint a régi nóta, csesszük le Dettikét minden olyan dologért, amihez semmi köze nincs, és ha ezen kiakad, mindenki nézzen rá állati rondán... Gratulálok, szerintem is nagyon igazságos... Így kell ezt csinálni... És még ezek után ti lepődtök meg... áá, király, megint könnyezek, annyi a sminkemnek... Nektek életcélotok, hogy minden jó napomat tönkretegyétek valahogy??? Gratulálok, szép volt. Mert kell valakinek is a selejt gyerek társasága...? Kétlem. Ezek után még jobban értékelem azok törődését, akik még foglalkoznak velem. Köszönöm. Ennyit arról, hogy egyedül a világ ellen...

2011. 08. 18. Lena örök második...

Igen, már tudom, hogy amíg meghallgatom minden gondodat, bajodat és háttérbe szorítom a saját problémáimat, jó barát vagyok. De most már azt is tudom, hogy neked nem számítanak a könnyeim és a mosolyom se érdekel.... Neked én már csak egy szinte emberszámba se vehető, névtelen valaki vagyok, akinek kipanaszkodhatod magad, aztán ha véletlenül nekem lenne szükségem egy kis vigasztalásra, egy kis megértésre, vagy csak arra, hogy valaki meghallgasson, elfelejtesz, mintha soha nem ismertél volna.... Mintha a nevemet se tudnád... Mintha soha nem léteztem volna. Hiányzik az, ami régen voltál. Megbízható barát, valaki azon kevesek közül, akivel meg tudtam osztani a gondolataimat. Azon kevesek egyike voltál, akiket igaz barátnak tekintettem, akikben megbíztam... de hát minden változik, nem? És a változatosság kedvéért - az én káromra. Vagy csak én változtam meg? Lehet, hogy az én hibám, hogy mindenkit elvesztek, szépen sorban, míg végül teljesen egyedül maradok majd és azon gondolkodhatok, hogy lehettem ilyen hülye?? Lehet, hogy ez is az én hibám, mint minden más... Lehet, hogy tényleg egy élő, lélegző katasztrófa vagyok, mert annak érzem magam. Hogy lehet, hogy összeomlok attól, hogy közlöd, C tervnek se vagyok elég jó? Nem így mondtad ki, de... hallottam a hangodon. Ezt gondoltad. Hát, sajnálom. Sajnálom, hogy már senkinek nem vagyok elég jó. De már nem játszom meg magam. Többé nem leszek az a "elbújok a világ elől és mindenkitől tartom a távolságot" lány, aki voltam. Igen, megváltoztam.
Már nem érdekel, ki mit gondol. Mostantól az lesz a legfontosabb, hogy rendbe hozzak mindent, amit eddig elrontottam. Próbálok majd felépíteni egy boldogabb életet magamnak és azoknak, akik még jelentenek nekem valamit. Távol mindazoktól, akikben már nem tudok megbízni.
Egyedül a világ ellen? Igen, azt hiszem. Hülyén hangzik, de így van. És lehet, hogy beleőrülök majd... de őszintén, KIT ÉRDEKEL??? Már senkinek nem akarok megfelelni.
Csak önmagam akarok lenni.
És életemben először nem érdekel, hogy elfogadnak-e.

2011. 08. 15. Rosszkedv ://

A mai napom egész tűrhető volt. Elég unalmas, de... végre találkozhattam a legjobb barátnőmmel... vagy volt legjobb barátnőmmel... már nem tudom, mi van. Nagyon hiányzott már de... valahogy a találkozás nem volt ugyanaz. Talán az én hibám. Unalmas lettem? De nagyon jól éreztem magam vele, mint mindig. Csak folyamatosan az járt a fejemben, hogy valami megváltozott. És nem tudtam, hogy mi...
Mikor hazaértem elgondolkoztam. És amikor elgondolkozok mindig azokat a depis zenéket hallgatom, pl. Children of Distance - Emlékezz rám, vagy SpikeMC - Idővel... Imádom őket, de nincsenek túl jó hatással rám. A halál is eszembe jutott. Nagyon sokat gondolkoztam már erről a témáról, és még többet írtam... sose leszek túl vidám tőle.
És Steph Meyer - A burok című könyvét olvasom éppen, ott tartok, hogy Walterről kiderül, hogy rákos, és túladagolják a morfiumot hogy ne kelljen szenvedne... Azóta hogy elolvastam annak a fejezetnek az utolsó pár sorát, úgy gondolom, talán ez a legszebb halálnem... Nyugodt és békés. Csak elalszol és... vége.
Sokat gondolkoztam még ezen témán de a többi gondolatom olyan beteges volt, hogy inkább nem írom le.
Most meg se próbálom felvidítani magam. Nem sikerülne. Összesen három embert tudok, aki talán most fel tudna vidítani, de most egyik sincs mellettem. (Mily meglepő...)
Jah. Szívás.

2011. 08. 14. Ez a nap se kezdődik túl jól...

Igazából most nem tudom, mi történik velem. Észrevettem, hogy ha az életem egy területe teljesen rendbe jön, az összes többi látványosan összedől.... És nem tudom, hogy hozzak mindent rendbe... Nem tudom már, ki van mellettem, kinek higgyek és mit higgyek el... Minden annyira bizonytalannak tűnik. És nem szeretném, hogy ezek miatt a gondolataim miatt távolodjanak el tőlem a számomra fontos emberek. Bár, van aki ezek nélkül is eltávolodik... :'(
Tegnap este szó szerint ez jutott eszembe: "Hogyhogy még nem kezdtem el vágni az ereimet?" Tudom, hogy beteges, és tényleg csak egy kósza gondolat volt... Szóval fogalmam sincs mit csináljak, a fejem tiszta káosz.... Sírhatnékom van, hogy kiadjam magamból, olyan, mintha a sírástól jobb lenne... de tudom, hogy semmivel nem lesz jobb, csak még a fejem is fájni fog tőle... úgyhogy nem akarok sírni. Még nem. Meg kéne nyugodnom annyira, hogy át tudjam gondolni az egészet. Vagy talán meg kéne várnom, hogy a problémáim maguktól megoldódjanak. Hagynom kéne, hogy sodorjon az ár, aztán majd lesz, ami lesz....

Máshogy látom...

Vannak dolgok, amiket mindenki máshogy lát. Jelenthet sokat egy arc, egy mosoly... de jelenthet sokat egy pad, egy fotel, egy fénykép, épület, tárgy. Lehet, hogy valakinek egy félig leomlott épület semmit nem jelent, sőt, rondának találja, de lehet, hogy másvalaki gyönyörűnek látja, mert olyan szép emlékeket kapcsol hozzá, amiről a másiknak fogalma sincs....
Amik nekem sokat jelentenek, egy pad a városban, a zenesulinál, egy fotel a Centerben, és félig leomlott épület, és újabban... egy játszótér. Sok kedvenc játszóm van, sok jó emlékkel a haverokkal, mint például a játszónk egy volt osztálytársammal, ahol találtunk egy almafát, amit wonwonalmafának kereszteltünk, egy Harry Potter 6-tal kapcsolatos közös, jó emlékünk miatt... most pedig a templomkerti játszó, azon belül is a hinta.... :) :) Hát, augusztus 1. óta naponta kijárok ahhoz a hintához. Kell, hogy felébresszem néha azokat a jó emlékeket, amiket nem akarok elfelejteni...

A legfontosabb pár szó vmi vidámabb téma előtt...

Az egészből csak annyit veszek észre, hogy van egy műsor, amit minden nap előadsz nekem. Ez arról szól, hogy nem vagyok tökéletes és te nem érted, miért nem. Minden esetre az idő nagy részében gyűlölsz minden apró hibámért, aztán a maradék pár percben azt bizonygatod, mennyire szeretsz... Mit gondolsz, melyik a hihetőbb? Vajon miért hiszem azt, hogy mindenki jobban szereti a testvéremet, mint engem? Mert vele soha senki nem viselkedik így, mert ő nem mondja ki mindig, amit gondol, úgy titkolózik, hogy észre se veszed. És ugyebár, amiről nem tudsz, az nem is fáj, igaz? Tudod, nekem rosszul esik, hogy meg akarsz változtatni. Hogy nem fogadsz el olyannak, amilyen vagyok. Tudom, hogy sok hibám van, de aki tényleg szeret az a hibáimmal együtt szeret. Aki tényleg szeret, az nem várja el, hogy tökéletes legyek. És az is bánt, hogy tudom, ha akarnék se tudnék tökéletes lenni. Szeretnék megfelelni neked, de nem tudok... és csalódtam magamban. Tudom, tudom. Lehet, hogy bolond vagyok, mert érdekel bárki véleménye is a sajátomon kívül. Bolond vagyok, mert még érdekelnek az idegrohamaid. De ez azért van, mert nagyon sokat bántasz - azzal, hogy nem bízol bennem, és semmi nem jó neked amit én csinálok vagy mondok. Itt vagy mellettem, de nem ismersz, mert nem hagyom, hogy ismerj. Mert már nem bízom benned úgy, mint régen, és annyiszor megbántottál hogy már félek közeledni. Lehet, hogy sajnálom, de nem téged sajnállak és nem is magamat. Csak azt, hogy nem tudok megfelelni neked, még jobb lenni. Sajnálom, hogy el kell viselned... főleg, ha tényleg olyan vagyok, amilyennek látsz engem...