2011. 11. 29. :)

Ma 2. hónapja :)

Egyedül ez a gondolat vidít fel ma, meg az, hogy reggel elolvastam a tegnapi levelezésünket... :) amúgy meg nagyon fáradt vagyok... mázlista Bécike... ok, hogy beteg, de otthon van és alszik... :/ jó neki.. :/ :) És ma töri TZ... igazából ez se vidít fel, annak ellenére, hogy tanultam rá... aludni akarok...

Nem tudom, várjam-e a december 22.-ét... várom, mert alapjában véve biztos jó nap lesz, viszont... nem akarok beszélni az ősökkel... nem hiszem, hogy baj lesz, de egyszerűen... nem tetszik még a gondolat se. Meg az a gondolat se, hogy még a héten beszélnem kell velük, hogy ne szervezzenek semmit arra a napra... :// Na mindegy, ez van... majd túl leszünk rajta, minden rendben lesz, nem lesz semmi gond :) Tudom, hogy te ezt tudod, magamat akarom megnyugtatni... Még mindig sikertelenül... De... Ez van, Sprite... vagy májkrémeskenyér... szóval... ahogy tetszik.. :) De a lényeg ugyan az..

Nem aludtam jól ma... igazából mostanában nem szoktam... lehet, hogy csak nyugtalanít a dec. 22.... nem tudom..

kéne valami, ami megnyugtat... ebben az esetben vattacukor, jó nagy mennyiségben... :))

2011. 11. 27.

Nem értelek. Nem is hiszem el teljesen hogy komolyan gondoltad ezt a 'maradjunk barátok' dolgot. Inkább... 'ne utálj, írj vissza ha rád írok, én meg hadd röhögjek a szenvedéseden' helyzetként látom. Néha. Persze van, amikor úgy látom, hogy tényleg segíteni akarsz... meg van, amikor tudunk normálisan beszélni... de máskor csak... dicsekedsz a boldogságoddal, amire én nem tudok mondani semmit. Örülök neki, hogy boldog vagy, én is az vagyok, csak... bocsika, de nem akarok mindent tudni és nem fogok mindent elmondani. Egy kicsit más lett a helyzet. A boldogságod a te dolgod, az én boldogságom meg az enyém. Ennyi.

2011. 11. 26.

Mit is gondoljak... kinek beszéljek... kinek, és miről... nem tudom. Aranyos tőletek, ha segíteni akartok. (Milyen kár, hogy általában nem akartok segíteni...) Már nem elég az álarcom... már nem tudom megtartani, most már néha nem sikerül 'boldognak látszani'... Egyáltalán, mi az isten az a boldogság? Mondja már meg valaki nekem, de tényleg...

2011. 11. 23.8:00 Info || és 19:23 itthon

Megint info-n. Megint unatkozok.

na, most itthon vagyok. Találtam egy fél oldalt a naplómban, amit leírok ide... nem tudom, mikor írtam, augusztus közepe fele, ahogy tippelek...

"Tudom, hogy mindez az én hibám és hogy minden miattam alakult így. Ezért nem hibáztatok másokat. De nem bánom, hogy így történt, mert megváltozott az életem és ez ráébresztett, hogy nem vagyok egyedül... meg arra is, hogy sokkal kevesebb igazi barátom van, mint gondoltam. És emiatt hálás vagyok magamnak az összes rossz döntésemért.
Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy az érzések ugyan olyanok, mint az emberek. Ha visszafogod, elcsendesíted őket, akkor egy idő után az őrületbe kergetnek, lázadnak. Ugyanúgy kell bánni velük, mint az emberekkel. Szabadjára kell engedni őket, el kell fogadni őket úgy, ahogy vannak. Bele kell törődni, hogy vannak és mindig lesznek, hiába küzdesz velük. És amikor ezt beláttad, akkor fogsz rájönni, hogy ki vagy."

Nem tudom, miért próbálok okosakat írni az életről. Észreveszem ezeket a dolgokat, de egyszerűen... én írok arról, hogy el kell fogadni az érzéseinket, szabadjára kell engedni őket... és közben pont én vagyok az, aki elfojtja őket...

2011. 11. 21.

Megint elolvastam a Jay Asher - 13 okom volt...-ot. Nem tudom, hogy hányszor írtam már le ezt a mondatot ebben a blogban... de fogadni merek, hogy az utána következő mondat mindig az, hogy "Nem kellett volna." Mert így van. Mindig megbánom, mikor elolvasom, és valamiért mégis mindig újra meg újra... Nem értem magam. Még régen, amikor voltak... hogy is fogalmazzam meg szépen... rossz gondolataim, írtam egy levelet a könyv utolsó oldalára. Csak azért mondom, hogy ha véletlenül arra kerülne sor, hogy... szóval csak a biztonság kedvéért... hogy tudjátok, hol keressétek. Ne legyen rá szükség, hogy ebből a pár sorból tudjátok meg a gondolataimat. Viszont azt tudnotok kell, hogy eddig csak azért nem volt alkalmatok olvasni azt a levelet, ami inkább nevezhető búcsúlevélnek, mert félek elveszíteni titeket.
Néha még ennek ellenére is jó ötletnek tűnik követni Hannah Baker példáját - és most nem az öngyilkosságra gondolok, hanem a kazettákra. Néha jó lenne elmondani azoknak, akik bántottak, hogy nekem mégis hogyan esett... hogy én mit éreztem akkor. Persze, biztos más lenne a helyzet, mint a könyvben, tekintve, hogy mikor a szereplők megkapják a kazettákat, velük az érzéseket, a mesélő már halott... Ahogy azokat az embereket, akikről én beszélnék és akiknek szólna ez az egész ismerem, simán visszapofáznának. Akkor is, ha tudnák, hogy néhány szó vagy egy arckifejezés volt az oka az egyik több hónapos depimnek. Hát... igen. Minden esetre, ha egyszer mégis rászánnám magam, ami nem valószínű... remélem, hogy komolyan vesznek majd. Remélem, hogy majd rájönnek, hogy nekem is vannak érzéseim.

2011. 11. 20.

Ezek a nagybátyám fényképei. Szerintem gyönyörűek, és alap, hogy kiállítást érdemelnének. Szerintetek? :)

2011. 11. 19. Még mindig.

Igen, még mindig szarul. Bebizonyítottam a szüleimnek, hogy az, hogy "nem vagyok éhes", nem mindig jelenti azt, hogy "hagyjál már, kockulni akarok". Most például a történet a következő. Nem vagyok éhes, de (miután rám parancsolnak, hogy menjek enni) kimegyek a konyhába. Jó a kaja, nem panaszkodhatnék, de mégis az lett a helyzetből, hogy kihánytam mindent, ami bennem volt. Ami egyenlő a reggelimmel, ami egyenlő kb. 4 (lehet, hogy túlzok) falat kajával. De azért elég rossz érzés volt... Furcsa. Nem vagyok beteg. Nincs lázam... Reggel alig ettem, tegnap meg semmi olyat, amitől szarul lehetnék. De mind1... Végül is mind1. Ez úgyis csak engem érdekel.
Nem is értem, miért írom ezt a blogot. Semmi értelme. Úgyse olvassa senki, ha meg nem olvassa, akkor írhatnám mindezt a naplómba is. De valahogy... jó, hogy ha valakit 1 picit is érdekel az életem, az elolvashatja. tudom, hogy nem sok ilyen ember van, de...

2011. 11. 19.

Reggel 8:12 van. A gép előtt ülök + Comedy Central-t nézek. Kb. fél óra múlva el kell indulnom rajzra... Nincs kedvem, fáradt vagyok és lehet, hogy beteg is, de muszáj lesz. Inkább rajzolgatnék portrét itthon.. már nagyon unom, hogy minden hétvégén 3 órán keresztül ugyanazt kell rajzolgatnunk...

2011. 11. 17.

Sokan azt mondják, ha ismersz valakit, soha nem tudod majd elfelejteni, mert sok időt töltöttél vele, mert már az életed része, akár akarod, akár nem. Én nem így gondolom. Én eleve nem akarok elfelejteni senkit. Én mindenre emlékezni akarok, ami történik velem, minden pillanatra, mert akkor tudom, hogy mi miért történik a jelenemben. Ez így jó. Én egyszerűen csak nem nézek azokra, akik bántottak. Nem hallom, amit mondanak... Eltűnnek. Nem felejtem el őket. Gondolok rájuk néha. Beszélek róluk, de kizárom őket a további életemből. Ez az én döntésem. Ennek néha így kell lennie... azt hiszem. Ez eddig mindig bejött. :) És lehet, hogy némelyeknek tényleg fáj, hogy nem írok vissza, nem veszem észre... de gondoljatok már bele, nem érdemlek meg egy kis távolságot? Aki bánt, azzal nem szívesen állok le dumálgatni a centerben. Ne lepődj meg, ha otthagylak. Nem fogsz meglepődni ugye? Nem hát. Már hozzászoktál. Nem változik semmi.

2011. 11. 15. .. Infón...

Kedd reggel 8:37 van. Fáradt vagyok, és fáj a hátam, a tegnapi tesiórának és a kimaradt úszásnak köszönhetően... de ez van. Csak az vígasztal, hogy a következő óránk fizika, Tündérlalával. Nem mintha annyira szeretném a fizikát, de hátha Tündérlala vidám kedvében lesz...

2011. 11. 02. Unaloom... ://

Sziiiasztok :)) Most unatkozom, de egyébként nagyon vidám vagyok... csak van egy kis (kac-kac =/) hiányérzetem... iiigen, hiányzool... ŁŁ

de annyira jó hogy nem vagyok egyedül... vagyis... nem vagyok annyira egyedül, mint eddig... :DD Mennyivel jobb lenne, ha nem lenne ilyen nagy a távolság...