kérdezz :D

http://ask.fm/Dettu

2012. július 16., hétfő

Balatonfüred 2012.

július 1.
A családi nyaralás első napja füreden. Kb. délben indultunk otthonról és alig több mint négy óra alatt értünk ide, ami szerintem egész jó. fura hogy az úton alig olvastam, pedig hoztam két könyvet (Csontváros és Futótűz) unaloműzőnek, de most csak bámultam ki az ablakon, egy logikai játékkal szórakoztam és telefonáltam. Sokkal gyorsabban telt az idő, mint általában.
Nagyon tetszettek a napraforgók. Nem tudom, miért, csak vonzzák a szememet. Most próbálom átgondolni a nap eseményeit, de valahogy minden zavarossá válik. Szóval ott tartottam, hogy megérkeztünk. Furi volt, olyan, mintha hazaértem volna. Imádom ezt a várost, de furcsa, olyan, mintha megkönnyebbültem volna. Vagyis helyesen fogalmazva, határozottan megkönnyebbültem. Mikor odaértünk a szállásunkhoz már volt egy olyan érzésem, hogy ugyanazt a szobát kapjuk majd mint tavaly, és tényleg! :D De legalább megszokott a környezet. Még strandra is lementünk ma, én az új láthatósági bikinimben, ami azért jó, mert tényleg 2 km-ről meg lehet látni engem, és így elég nehéz elveszni xDD
A víz nagyon jó volt, de jobban szeretem a klóros vizet. Mindegy, a hangulat megvolt, elhülyültünk. Kimentettünk pár katicát a vízből, szerintem Balaton átúszás lehetett, és most biztos szidnak minket, hogy mindig kivittük őket a partra. :'D Kimentettük őket, és az utolsó kettő már csak a szállásunk teraszán repült el a kezemről. Az utolsó, a kis kedvencem, Carlos kis szárnyán mintha el lett volna mosódva az egyik pötty. Mindegy, ő nagyon jól elvolt a karomon, és én is egészen megszerettem.
Utána mentünk Tescoba, ahol apu azt mondta, hogy ő már inkább kihagyná a sétát a Tagore-sétányon, mert fáradt, ami mondjuk jogos, mert sokat vezetett... de nekem akkor is hiányérzetem  volt utána. Még nem tudom, hogy lesz a holnapi nap, de nekem látnom kell a sétányt este.
Már most érzem, hogy nagyon rossz lesz elmenni innen.

július 2.
Reggel sokáig lustultunk, utána lementünk a sétányra, de nem sokat voltunk lent mert nagyon tűzött a nap. Ezt bizonyítja, hogy a vállamnak lett egy halvány piros árnyalata. Lent kajáltunk, aztán visszamenekültünk a klímás szobába, lustultunk, és pedig telefonáltam.
5 óra körül mentünk ki a strandra, jó volt, béreltünk vízibiciklit és azon napoztam egy kicsit : ) Mikor hazaértünk megint lustulás következett, és én megint telefonáltam.
Este kimentünk a sétányra, meg a kikötőbe, újra van élő zene, és telihold volt este, ettől valahogy még szebb volt az egész ^^

július 5.
Ma este lementünk a Tagore-sétányra, de csak hárman, mert Béci fáradt volt és nem akart jönni. Nagyon jó volt, bár picit fújt a szél, de legalább nem volt olyan vészesen meleg. A kikötőnél volt egy gyönyörű Audi S7 Sportback, a legszebb kocsi amit valaha láttam :$$ Aztán mentünk a kikötőbe, és meg akartam venni a meglepit Csabinak, de már be volt minden pakolva, mert elég viharos volt az időjárás. Na nem baj, majd holnap. Visszafelé láttunk egy bódét, a sétányon, ahol egy festő házaspár képei voltak kiállítva, a Balatonról, csónakokról, pipacsos mezőkről... és ott volt a kedvencem, az "Elfogyott a krumpli", ha jól emlékszem, ez volt a címe. Egy fa lépcsőt ábrázolt, gallyakat mellette, egy kosarat és a fal egy részét. Az egész különböző barna árnyalatokból állt és valami gyönyörű volt a fafelület ábrázolása. Igazából az egyik saját rajzomra emlékeztetett picit, és most nem akarok egoistának tűnni... De tényleg.. : )
Egyébként a festőt Boda Balázsnak hívják, ha jól emlékszem. De nem vagyok benne teljesen biztos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése