Beléptem a kávézóba. Aranyos hely, kicsit zavaróan változatos és régies berendezéssel. Körülbelül akkora az egész helyiség, mint egy átlagos nappali, kis fa asztalokkal, székekkel és könyvespolcokkal. A könyvek borítói fakók, mintha napokig a napon lettek volna hagyva, vagy rengetegszer elolvasták volna őket. Mivel hatalmas ablakok néztek a forgalmas pesti utcára, egy kicsit mindkettő valószínűnek tűnik. A fakó könyvek, kopott kis asztalok, a párnázott ülőhelyek az ablaknál és a fehér falra festett fekete minták barátságos, megnyugtató hangulatot árasztanak. Elképzeltem, milyen jó lehet a téli hidegben beülni ide, és letelepedni az ablak mellé egy forró csokival és egy jó könyvvel.
A fal fehér. A fehér alapra vezetékeken ülő madarakat festettek feketével. Olyan kisiskolás szintű rajzok, de pont ettől annyira aranyosak, hogy az ember szívesen nézzen rájuk. Ha valami komolyabb festmény lenne, az már nyugtalanító lenne, azt hiszem. Azt hallottam, itt minden finom. Főleg a bundás kenyeret ajánlotta mindenki, úgyhogy ezt próbálom ki, és mikor megeszem az első falatot, bundás kenyér sonkával, krémsajttal és tejföllel, elámulok, olyan jó. El tudom képzelni, hogy minden reggel ilyet egyek.
A Panini az a tökéletes reggelizőhely, ahol reggelinek megszokott ételeket lehet megtalálni, mindenféle üdítőkkel, és desszertekkel. Miután végzek a bundás kenyérrel és és a narancslével, kinézek magamnak egy szelet citromtorát, ami nagyon-nagyon finom, bár az én ízlésemnek kicsit savanyú. Nem tudom, mit vártam egy citromtortától, de nem kicsit vagyok édesszájú, szóval az utolsó falatokat kicsit már nehezen kényszerítettem magamba. Miután végzek az evéssel és fizetek, letelepszek az ablak melletti párnázott helyre és figyelem a város nyüzsgését. Tudni kell rólam, a végletek embere vagyok. Erre az a bizonyíték, hogy szeretem a nyüzsgő nagyvárosokat, de szeretem a nyugodt, csendes kis falvakat is. Szeretem a nagy, többemeletes Alexandra könyvesboltokat, de még jobban szeretem a kicsi, bájos, új könyv illatú üzleteket. A nagy, fényes sportkocsikat, és a kicsi bogárhátú autókat. Szeretem a gyorséttermeket és az ilyen nyugalmas kis kávézókat. A csendet és a zajt. A folyamatos rohanást és a pihenést. Ilyen ember vagyok.
De nem hagy nyugodni a gondolat, hogy két nap múlva haza kell mennem, és sokáig nem jövök vissza.
És az, hogy mikor visszajövök, nem találok majd el ide. Ez a kis kávézó, ami ennyi gondolatot ébresztett fel bennem, talán többé nem lesz része az életemnek.
Mikor kilépek a Café Panini üvegajtaján és az lassan becsukódik mögöttem, madarak csicsergését hallom. Madarakat Pest belvárosában.
Mintha a falra festett madarak csicseregnének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése