01. 31.
Fél év alatt kilábaltam a depressziómból, és egy óra alatt sikerült visszalöknötök egy másikba. Elintéztétek, hogy ne akarjak felébredni holnap reggel. Úgy egyáltalán. Hogy itt akarjak hagyni mindent. Tudom, hpogy ez az egész nem csak rólam szól, de akkor is... könnyebb lenne elmenekülni a problémák elől. Persze tudom, hogy csak a gondolatokhoz van bátoságom, cselekvéshez nincs... De félek attól, amit ezek a gondolatok váltanak ki belőlem... Nyugalmat... Tudom, hogy az élet folytatódik, felkelek reggel és minden megy tovább, de nem fogom elfelejteni, hogy tegnap a saját anyám emelt rám kezet. Ahogy beletépett a hajamba. Ahogy felpofozott. Nem fogom elfelejteni a könnyeket az arcomon, és a gondolatokat, hogy ma este összepakolok és eltűnök. Semmit nem fogok elfelejteni a ma estéből.
Furcsa, hogy a családomnak mindig velem van baja, és úgy általában... úgy érzem, mintha... csak kihívásnak tekintenének. Mondjuk ezzel nincsenek egyedül...
02. 01.
Örülök, hogy vannak igazi barátaim. Tudom, hogy úgy volt, nem írok neveket, de... ő most megérdemli. Emese, köszönöm, hogy meghallgatod a gondjaimat, bármilyen idegesítő. ÉS.. jól esik, hogy van valaki, akinek ott a válla, hogy kisírjam magam rajta. Tudom, hogy te mindig mindenkinek próbálsz segíteni, és azt akarom, hogy tudd, én nagyon hálás vagyok ezért... Mert tényleg segítesz. A tegnapi gondolataim megmaradtak, de már tényleg csak halvány gondolatok. Mondjuk... nem esett jól, hogy reggel az anyám és a tesóm is velem veszekedett, és hogy sírva indultam el suliba, de hát... ez van, nyilván ezt érdemlem, ha ez történik. Mert minden okkal történik. Karma, ugye?... Nem tudom, majd lesz valahogy... minden megoldódik majd idővel, de addig... nem tudom, mi lesz.
Anyu... tudom, hogy nem olvasod a blogot, nem is akarom, hogy olvasd... de ezt le kell írnom... mert nem tudunk normálisan beszélgetni, te nem bízol bennem, én nem bízom benned.... nem kérem, hogy kérj bocsánatot, egy az, mert tudom, hogy olyan vagy, mint én... ha ki is mondanád, nem gondolnád komolyan... te soha ne bánsz meg semmit, ahogy igazból én se... és... túl kevés lenne, túl későn. Nem haragszom rád, csak nem értelek. Nem értem, miért viselkedik velem így a saját anyám. Persze, én se vagyok egy mintagyerek, de.... mégis... Nem értem.
Nem tudom, mi lesz holnap. Folytatódik minden, az élet megy tovább, de még sejteni se sejtem, hogy mit hoz majd... és csak reménykedni tudok, hogy jót. Ha pedig nem... ha elszakad az a cérnaszál... Akkor.. lehet, hogy nemsokára találkozunk, Kitti...
Nem régen kezdtem el olvasni a blogodat és valószínű, hogy nem is fogom sokáig.
VálaszTörlésAzt vettem észre, hogy az élted inkább hasonlít egy novell főhősére(néha persze vannak kivételek...amikor a szüleid és a tesód kerülnek témába. de sok helyen az is hasonlít.)mint egy valós életre. Arra vagyok kíváncsi, hogy nem reagálod/színezed túl egy kicsit a dolgokat. Meg a szerelem is, jó dolog, de ha sokat beszélsz róla(boldog vagyok, annyira hiányzol, szeretlek, bocsánat...) akkor egy idő után elhidegültök egymástól. Nem szeretnék belekötni a dolgaidba, én csak külső szemlélő vagyok, de én azt vettem le ebből az egészből, hogy egy kamasz lány vagy, aki pasizik, és épp serdülő korban van. Mások ilyenkor a világot akarják megváltani az álmakkal, te az álmaidnak akarsz véget vetni a világ miatt. Ha szabad, én azt tanácsolnám, hogy ne a problémánál akadj le, lépj túl rajta és inkább azt nézd, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy megold. Biztos vagyok benne, hogy sok barátod/ismerősöd/családtagod segítene ha megkérnéd rá őket. Egyszer valakinek öntsd ki a szíved. Elejétől a végéégig mondj el mindent, de ezt ne a szerelmednek mondd. Mert az is tűnékeny lehet. Olyannak akiben megbízol. Nem muszáj, hogy barátok legyetek, csak tudd azt, hogy meghalgat és megért. (Még ha kinevet és szánalmasnak is nevez *tapasztalat*) Az ilyen ember őrizi a legigazabb titkokat, mert nem vállalja fel. Soha nem ismerné be, de az ilyen, igaz barát. :)
Lehet, hogy most még nem érted, de ha eljön az idő talán emlékezni fogsz a szavaimra. Talán nem. De tudd, hogy egyszer valaki megmutatta mit kell tenned. Adott egy lehetőséget, hogy jobbá legyél.
Remélem, még megérem, hogy ez bekövetkezzen. Kérlek írd meg. Nem számít mikor, nem számít hol, csak írd meg, nevek nélkül, hogy mindenki lássa. Havatkozz egy bolond írására, de írd meg, kérlek, ha változtattál. Ha tudtál változtatni. Én hiszek benned! A döntés RAJTAD áll! :)
Üdvözlettel,
Akiru
U.i.: Ez pont nem egy ilyen hangulatú bejegyzés volt, de úgy éreztem ide kell írnom, hogy megtaláld ha szükséged lesz rá! :)
VálaszTörlésElőször is, köszönöm, hogy mindezt leírtad. :) Tudom, rengeteg dologban igazad van, tényleg, sokszor túlreagálom a dolgokat, lehet, hogy színezem is, de akkor, mikor írom, ezt érzem... általában akkor írom a blogomat, amikor.. vagy nagyon szomorú, vagy nagyon boldog vagyok, általában az előbbi.. Tudom, hogy igazad van... és... köszönöm...
TörlésEzért írom ezt a blogot... és örülök, hogy végre valakinek, aki olvassa (azon kevesek közül, akik olvassák/olvasták) tényleg van véleménye... és tényleg tud olyat mondani, ami segíthet, amivel tudok kezdeni valamit... És azt is teljes mértékben megértem, ha nem akarod majd tovább olvasni... mert mindenben igazad van, amit írtál... Igazad van, egy picit (nagyon) túldramatizálom a dolgokat.
Rájöttem valamire, amikor olvastam, amit írtál... hogy rengeteget írok azokról, akik nem segítenek, akik az életem rosszabb pillanataiban vannak jelen, de nem írok azokról, akik viszont fontosak nekem, és akik miatt (bármennyire is az ellenkezője derül ki egy-egy bejegyzésből) szeretek élni. Tényleg nem a problémára, hanem a megoldásra kéne koncentrálnom. Soha nem próbáltam igazán változtatni a dolgokon, például mindig másokat hibáztattam azért, ami velem történt... olyan dolgokért, amik miattam történtek... mindig tudtam, hogy ez nem megoldás, de nem változtattam rajta... és ez most ráébresztett, hogy tudnék változtatni, ha akarnék. És akarok. Fogok is. Lehet, hogy nem pont iylen változtatásra gondoltál, de akkor is köszönöm, hogy ráébresztettél erre. (Túl sokszor használtam a "köszönöm" szót?..)
"Én hiszek benned!" Ez nagyon jól esik.
Még egyszer köszönöm, hogy leírtad ezt nekem. (Úgy érzem, tényleg kezd sok lenni a "köszönöm"-ökből...)
Lena
Annak örülök, és szivesen! :)
VálaszTörlés